Az eszmélet szintjei - Feljegyzések 1960-1994

„E feljegyzések […] nem szolgálnak (nem szolgálhatnak, nem akarnak szolgálni) a fennmaradás vigaszával, olyan jövő reményével, amely az ilyen feljegyzéseket megőrizné. S miért őrizné meg? Nos: szeretetből, valamint önfenntartási szándékból. És én egyiknek sem látom biztató jeleit.” (Kertész Imre, 1987) A kötet gerincét képező Gályanapló (1992) a Sorstalanság keletkezéstörténetét megvilágító feljegyzésekkel indul, s az 1989 körüli totális értékválság képeivel zárul. A naplóregény ’60-as évekbeli előzményeinek, illetve eddig csak folyóiratokban megjelent részleteinek és Wittgenstein-gyakorlatok című, időben 1994-ig ívelő folytatásának együttes közlésével a korábbinál árnyaltabb, kontúrosabb alkotói szerepértelmezést szeretnénk közvetíteni – különös tekintettel az újabb és újabb generációk ifjú olvasóira. Kulcsfontosságú ugyanis, hogy az utánunk jövők is tapasztalhassák a kritikai gondolkodás és a szakmai alázat kertészi mélységeit, miközben egyfajta mankót, filozófiai és szépirodalmi sorvezetőt is kapnak az életmű értelmezéséhez.