Csigó Katalin

Romok között

Isztriai-félsziget a 17. században, a Velencei Köztársaság ideje alatt. Egy gyógyfüvekkel foglalkozó, magányos javasasszony, Magdaléna, aki hordák elől menekült erre a vidékre, és mindig is ferde szemmel néztek a faluban különös szokásai és hiedelmei miatt. Egy nap a kovács a segítségét kéri, mert lányát meggyalázták, és mély álomba zuhant. Magdaléna vonakodva ugyan, de belemegy az ápolásba, holott a múltat és a jövőt feltáró látomásai óvva intik ettől, s végül egy boszorkányperben kénytelen számot adni életéről. Egy ismert író a jelenünkben, aki elvesztett szerelmét gyászolva menekül a félszigetre. Új regényét próbálja befejezni az Adrián, ám a gyász és a trauma rendre kizökkentik gondolatait. Hiába a magány, a folytonos önmarcangolás és a naponta leúszott kilométerek a tengerben, képtelen feldolgozni a veszteséget. És egy fiatal altatóorvos, Aliza, aki napjainkban egy budapesti kórházban próbál segíteni a betegeken, ám gyakran csak élet és halál határán egyensúlyoz. Magányos és visszahúzódó, szenved mérgező környezetében, s anyja érzelmi zsarolásait is kénytelen elviselni. Egyetlen menedékét az úszás jelenti, de egyre különösebb látomások látogatják meg az álmait. A három szereplő sorsa izgalmas spirálban fonódik össze a Romok között történeteiben. A magával ragadó költői képekkel megírt regény azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy meddig tart az ember saját felelőssége, honnan erednek a félelmeink, örökölhetjük-e a traumákat és a bűnöket, és vajon saját kezünkbe vehetjük-e a sorsunk. Dr. Csigó Katalin klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Több mint húsz éve dolgozik pszichiátriai, pszichoterápiás betegellátásban, valamint pszichoanalitikus magánpraxisban. Egyetemi docens és kutató, számos tudományos publikáció és könyv szerzője. Első regénye Átkelők címmel jelent meg 2023-ban.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-264
EAN 9789636870812
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A napló
Zubor Rozi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ketten az élet (éldekorált)
-8%
Bauer Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utas és holdvilág (új kiadás)
-8%
Szerb Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jézus a hegyen
-8%
Bödőcs Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Táncórák Londonban
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Magda menekülése
-8%
Kertész Edina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Halál Budán (új kiadás)
-8%
Péterfy Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Idegen ház
-8%
Kertész Erzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €

Korábban megtekintett: