Horace McCoy

A lovakat is lelövik, nem? - Trubadúr Zsebkönyvek 88.

Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben. "Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét – jelentette ki Mrs. Higby. – Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra." "Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy…" "A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van." "Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták. - Velem is ez történt? – kérdeztem. - Pontosan – felelte az edző. – Elájultál, amikor kiléptél a parkettről…" "Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival – folytatta Gloria. – Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket."

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 136
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 110 g
Méretek (Sz-M-H) 110-180-11
EAN 9789636560591
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szürkületi zóna
-10%
Andrew X. Pham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Játszma
-10%
Dee Dumas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
13,86 €
Csak a szerelem fájhat így - Írisz-könyvek
-10%
Paige Toon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Impulzus
-10%
Axelle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Védett terület
-10%
Andrew Hunter Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A legrosszabb esküvői randi (éldekorált)
-10%
Pippa Grant
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A csokoládévilla
-10%
Maria Nikolai
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
12,96 €
Várlak a tónál
-10%
Carley Fortune
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €

Korábban megtekintett: