Bal Khabra

Spiral - Kicsúszás (éldekorált)

Éldekorált kiadás A lány karrierre vágyik, de akadályokba ütközik. A fiú már híres, de nagyok az elvárások. Izzani kezd a levegő, ahogy összehozza őket az élet, de az irányítás könnyen kicsúszhat a kezükből… Elias Westbrook, a Toronto Thunder frissen leigazolt jégkorongozója kénytelen szembesülni a hírnév és a média által támasztott kihívásokkal. Miközben rajongótábora egyre csak nő, görcsösen próbál megfelelni a profi karrierjét övező elvárásoknak. A bulvársajtó minden rezdüléséről beszámol, így természetesen arról is, hogy kivel mutatkozik a nyilvánosság előtt, ő azonban a leginkább arra vágyik, hogy kiléphessen a reflektorfényből. Ekkor kerül a látóterébe Sage Beaumont, egy ígéretes kezdő balerina, akinek legnagyobb álma bejutni a Nova Balettszínház társulatába, ám a követőinek csekély száma hátráltatja ebben. De Sage rájön, ha Eliasszal eljátszák, hogy ők ketten egy párt alkotnak, az mindkettejük számára előnyös lehet. Viszont az előre egyeztetett szabályokat képtelenek betartani: fellángolnak az érzelmek. Mielőtt azonban teljesen elvesztik az eszüket a kettejük közötti perzselő szenvedélytől, el kell dönteniük, hajlandóak lesznek megküzdeni egymásért, vagy hagyják, hogy szerelmük jövője kicsússzon a kezükből.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 480
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 434 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-30
EAN 9789636901165
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Hazatérés Starr's Fallba (éldekorált)
-8%
Kate Hewitt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A tehetséges Mr. Ripley
-8%
Patricia Highsmith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Rose von Jericho
-50%
Bihary Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
9,85 €
Előre a jövőbe - Egy optimista gondolatai a mulandóságról
-8%
Michael J. Fox
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Egy kanál vízben
-8%
John Grisham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Assassin's ​Creed: Sao Jün pengéje 4.
Kurata Minodzsi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Az istenek árnyékából - A Nílus könyve - Harmadik tekercs
-8%
Soós Tibor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Halál Caprin
-8%
Anders De La Motte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: