Angus Robertson
Bécs - A világváros
Bécs visszavonhatatlanul a magyar kultúra része: földrajzi közelsége miatt gyorsan elérhető célpontja egy-egy „kulturális kiruccanásnak” vagy vásárlásnak. Budapest testvérvárosaként és a legélhetőbb város cím kitartó birtokosaként vonzó úticél számunkra, így számos magyar fordul meg évente a karácsonyi vásárokon, merítkezik meg a város kávéházi kultúrájában, és csodálja meg a Monarchia emlékeit. Bécs története szervesen összefonódik a magyar történelemmel, így nem meglepő, hogy tájékozottságunk alaposabb a város múltját illetően. Azonban az ismert történelmi események más megvilágításba kerülnek, ha szélesebb perspektívából tekintünk rájuk, Bécs nemzetközi szerepét állítva a vizsgálódás középpontjába. Angus Robertson műve ezt a rálátást kínálja az olvasó számára, bemutatva, hogy az egykori császárváros évszázadokon keresztül volt az európai politika egyik epicentruma, ma pedig jelentős nemzetközi szervezetek székhelye. A szerző több műfaj ötvözésével a legkülönbözőbb témákat tekinti át kronologikus sorrendben haladva, így a nagy történelmi fordulópontokról és neves alakjairól mesélt színes anekdotákon keresztül Bécs eddig ismeretlen arca rajzolódik ki előttünk.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | MCC Press Kft. |
| Megjelenés éve | 2025 |
| Oldalak száma | 420 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 666 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 155-235-23 |
| EAN | 9789636441173 |
| Szállítási idő | Nem elérhető |