Elie Wiesel

Éjszaka trilógia

„Az éjszaka egy önálló történet – szögezte le Elie Wiesel 1983-ban –, de ez a forrása mindannak, amit a későbbiekben írtam.” Ez az 1958-ban megjelent kisregény volt a szerző első műve, amelyet másodikként és harmadikként követett A hajnal (1960) és A nappal (1961). Az említett kötetek közül az első kettő már évtizedekkel ezelőtt megjelent itthon, de a teljes trilógia most először olvasható magyarul. Az ortodox zsidó családban, az erdélyi Máramarosszigeten született Elie Wieselt – apjával, anyjával és húgával együtt – 1944-ben deportálták Auschwitzba. Családjából egyedül ő élte túl a kegyetlen megpróbáltatásokat; tizenhét éves volt, amikor a háború végén szabadult. Az Éjszaka trilógia az 1986-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett író és emberjogi aktivista életének három fordulópontjáról szól. Az éjszaka a náci koncentrációs táborok hétköznapjait tárja elénk, és voltaképpen a túlélésért folytatott küzdelem krónikája. E művében Elie Wiesel a személyes tapasztalatairól számol be, míg a trilógia második és harmadik része – ha tartalmaz is bizonyos önéletrajzi elemeket – javarészt fikció. A hajnal a háború után Palesztinába özönlő zsidóságnak az önálló állam megteremtéséért folytatott harcát mutatja be. A regény középpontjában az a súlyos erkölcsi dilemma áll, hogy a szabadságukért küzdő harcosoknak szabad-e alkalmazniuk a „szemet szemért”-elvet. A trilógia záró része, A nappal a lágerek túlélőinek későbbi sorsát, a szeretteik elvesztését feledni, feldolgozni nem képes áldozatok tragédiáját jeleníti meg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 352
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 344 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-25
EAN 9789636560911
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Távoli tűz
-8%
Zsoldos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
4MGY-trilógia díszdoboz - 4MGY
-8%
J. D. Barker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,50 €
60,26 €
Színekre ébredve - Tilly + Oliver
-8%
Mazey Eddings
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Star Bringer - Csillaggyújtó (éldekorált)
-8%
Tracy Wolff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
A szerencsés királyné
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A Long Island-i kompromisszum - KULT Könyvek sorozat
-8%
Taffy Brodesser-Akner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A csillogás ára
-8%
Cynthia L. K.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Az ördög Pradát visel (új kiadás)
-8%
Lauren Weisberger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: