Cormac McCarthy

Nem vénnek való vidék

1980. Llewellyn Moss az amerikai–mexikói határvidéken vadászat közben egy vérfürdővel végződő drogügylet helyszínén találja magát, hullák és fegyverek között, herointéglák és egy több millió dollárt tartalmazó táska mellett. Amikor magához veszi a pénzt, még nem tudja, hogy ezzel miféle láncreakciót indít el. Miközben Moss a halál elől menekül, Ed Tom Bellnek, a helyi seriffnek esélye sincs, hogy segítsen rajta: a pusztítás nyomában járva képtelen lépést tartani a megváltozott világ hajthatatlan gonoszságával. A Nem vénnek való vidék kegyetlen western thriller, vérre menő macska-egér játék, ugyanakkor egy letűnt világ gyászbeszéde is. A regény alapján 2007-ben készült film – melyet a Coen testvérek rendeztek – négy Oscar-díjat nyert. „Azt hiszem tudom hogy merre halad a világ. A saját pénzünkön vesznek meg bennünket.” Cormac McCarthy (1933–2023) regény-, színdarab- és filmíró, megkerülhetetlen kortárs klasszikus, Thomas Pynchon és Don DeLillo mellett az amerikai próza 20. század végi megújítója. Műveiért a legjelentősebb elismerésekben, többek között Faulkner-díjban és Nemzeti Könyvdíjban részesült

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 308
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 338 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-26
EAN 9789635182701
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Outlander 7,5 és 8,5 - Szívcsend - Szélben sodródó falevél (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Where the Library Hides - A könyvtár rejteke
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Egy ropi naplója 20. - Partiarc
-8%
Jeff Kinney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Outlander 9/1 - Mondd meg a méheknek, hogy nem térek vissza (puha)
-8%
Diana Gabaldon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Sisi - Az árulás - Sisi 2.
-8%
Elena Hell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Dark Ivy - Amikor zuhanok
-8%
Nikola Hotel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
What the River Knows - A folyó tudása
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Sir Lewis
-8%
Michael E. Sawyer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €