AZ ÖRÖK VISSZATÉRÉS MÍTOSZA

Mircea Eliade (1907i?11986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között, az Antonescu-kormány képviseletében Lisszabonban és Londonban diplomáciai szolgálatot teljesített. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicagói egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegzetességeit vizsgálja. Fontos tanulmánykötetei: A jóga. Halhatatlanság és szabadság, A szent és a profán : A vallás lényegéről, Képek és jelképek, A samanizmus: Az eksztázis ősi technikái, Vallási hiedelmek és eszmék története, Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok, Misztikus születések. Az örök visszatérés mítosza (1949) az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek történelmét végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér. Az archaikus közösségből kiszakadt, történelmi vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének véges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidói?1keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára.