Lukács Liza

Mire éhezel? - Újrakapcsolódás a valódi szükségleteinkhez

Dr. Lukács Liza eddigi leggyakorlatiasabb könyvében bebocsátást nyerhetünk oda, ahova szemlélődők másként sosem léphetnek be: a pszichológusi rendelő zárt ajtaja mögé. Láthatatlan megfigyelőként foglalhatunk helyet a terápiás térben, ahol egy középkorú nő arra szánja el magát, hogy kideríti: miért nem volt képes eddig tartósan lefogyni, és mit tehet azért, hogy végre másképp legyen. A kliens azt várja a pszichológustól, hogy segítsen megerősíteni az akaraterejét, és mondja meg neki, milyen diétás előírásokat kövessen. Ám hamarosan kiderül, hogy nem ez a gyógyulás útja. A beszélgetések a kilókról, kalóriákról és fogyókúrás módszerekről egyre inkább a túlevés mögött feltáruló lelki okokra, a kliens valódi vágyaira és igényeire terelődnek. Az érzelmi éhségre, amelyet ételekkel próbál csillapítani. Mint egy izgalmas krimiben, úgy tárulnak fel azok a rejtett motívumok, amelyek elvezettek a túlevésig és a túlsúlyig. Ám az is nyilvánvalóvá válik, hogy a megértés önmagában nem lesz elég a probléma megoldásához. Ahhoz meg kell tanulnia újrakapcsolódni a valódi szükségleteihez, és immár megfelelően válaszolni azokra. Az eset érdekességét az adja, hogy teljesen általános – sok érintett úgy érezheti, mintha egyenesen róla szólna a történet. Egyszersmind képet kaphat arról, hogy miként zajlik egy olyan terápiás folyamat, amely végre nem csupán átmeneti, tüneti kezelést jelent, hanem a probléma gyökerét ragadja meg, érdemi és tartós változást hozva. A pszichológus szerző néhány bevált gyakorlati eszközt is átnyújt az olvasónak, amelyek segítségével máris elkezdheti a mélyebb összefüggések feltárását saját evési szokásai és érzelmi állapotai között. A kötet az évekkel ezelőtt megjelent Lenyelt vágyak című könyv jelentősen átdolgozott és kibővített változata, mely a beavatkozások nyomán gyakorlatilag új művé vált, így új címet is kapott.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kulcslyuk Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 180
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 236 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-11
EAN 9786156471802
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Felnőttnek lenni
-11%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
10,64 €
Láthatatlan akadályok - Útmutató autista és ADHD-s gyerekek megértéséhez és támogatásához
-11%
Szigethi Zsófia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Sors és önismeret - Belső erőforrásaink felfedezése
-11%
Kádár Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,65 €
8,59 €
Itt hagyott - Gyásznotesz
-11%
Inga Iwasiów
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
Mindfulness a gyakorlatban - Útmutató lépésről lépésre
-11%
Ken A. Verdi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,50 €
25,37 €
Orvosi lelkigondozás
-11%
Viktor E. Frankl
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Összetört szívek - Jelenetek egy csoportterápiából
-11%
Ruth Field
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Döntéshozatali csapdák - Hogyan visznek tévútra a torzítások (és mit tehetünk ellenük)?
-11%
Olivier Sibony
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,07 €

Korábban megtekintett: