Robert Goetz

1805 Austerlitz - Napóleon és a harmadik koalíció bukása - Hadiakadémia

Az 1805. december 2-án a morvaországi Austerlitz mellett lezajlott csatát hagyományosan Napóleon egyik legnagyobb győzelmeként tartják számon, amellyel hatalmas lépést tett a kontinentális Európa feletti uralom megszerzése felé. Ezt az Európa sorsát nagyban befolyásoló eseményt, amely során az osztrák–orosz koalíció Kutuzov főparancsnoksága alatt álló csapatai súlyos vereséget szenvedtek, a „három császár csatájaként” is szokták emlegetni, ugyanis Napóleon mellett – aki ekkor már francia császár volt – egyedülálló módon személyesen vett benne részt az osztrák és az orosz uralkodó, I. Ferenc és I. Sándor császár is. Napóleon győzelme annál is értékesebb volt, mert egy, a sajátjánál jóval nagyobb – javarészt orosz erőkből álló – hadsereget sikerült legyőznie Európa közepén a rugalmas és váratlan húzásokra épülő taktikájával. A könyv bemutatja a Napóleon-ellenes harmadik koalíció kialakulását, a csatához vezető hadműveleteket, valamint részletesen kitér az egyes hadseregek felépítésére és belső hadszervezési reformjaira, az egyes országok katonai kultúrái közötti különbségekre, értő módon vezetve be az olvasót a korabeli hadviselés rejtelmeibe. Robert Goetz munkája szinte óráról órára követi végig a csata eseményeit anélkül, hogy elveszne a részletekben, végig olvasmányosan, koherens történésként tálalja ezt a nagyszabású eseményt. A könyv külön erénye, hogy a hagyományos, a francia szempontot előtérbe helyező elbeszélés helyett szélesebb teret enged az orosz és osztrák forrásoknak. Ilyen részletességű feldolgozás az austerlitzi csatáról korábban még soha nem jelent meg magyar nyelven. A könyvet bátran ajánljuk a témában most elmélyülő olvasóinknak és a korabeli hadviselés részleteiben szakértői szinten járatosaknak is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó PeKo Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 360
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 690 g
Méretek (Sz-M-H) 153-235-23
EAN 9786155583803
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Amit a magyar uralkodókról tudni kell
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
Trianon másodszor - Az 1947-es párizsi békeszerződés
-8%
Romsics Ignác
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Megmaradni - A magyar történelem egy angol szemével
-8%
Bryan Cartledge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
A remény ereje - Bátorság és vízió a hatalom világában
-8%
Sanna Marin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
AC/DC - Albumról albumra - Történelem a dalok mögött
-70%
Martin Popoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
9,85 €
Az emberi birodalom hanyatlása és bukása - Miért áll fajunk a kihalás szélén?
-8%
Henry Gee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Közép-Európa új története - A Római Birodalomtól a posztkommunizmusig
-8%
Martyn Rady
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Bizonyságot tesznek majd
Keller László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €

Korábban megtekintett: