Holly Renee

The Hunted Heir - Az örökös nyomában (éldekorált)

Éldekorált kiadás Verena, az elveszett hercegnő ismét menekülni kényszerül – Dacre, a lázadás vezetőjének fia azonban elengedi őt. A múltjuk azonban nem ereszti őket. Dacre mindig is tudta, hogy a lány valamit rejteget. Verena árulása mély sebet ejtett rajta, hiánya azonban minden napját és éjszakáját kísérti. És miközben ő is elkövetett egy árulást – talán a legrosszabbat –, újra és újra felrémlik előtte a lány döbbenettől elkerekedett, mélykék szeme, amikor rájött, hogy Dacre tudja az igazat. A lázadás vezetője parancsba adta: Verenát csak ők foghatják el, ezért hajtóvadászatot indítanak utána. Verena a királyság trónörököse, a Dacre anyjának haláláért felelős, kegyetlen király leánya, és egyben a lázadás győzelmének kulcsa. Harag, bűntudat és vágy viaskodik benne, miközben elindul, hogy megtalálja a lányt – megelőzve a királyt és megelőzve az apját, mert ha ők érnek elsőként célba, az ég a megmondhatója, mit tesznek majd vele. Az igazi kérdés azonban az, hogy mihez kezdenek majd ők, ha végre újra találkoznak. Vajon képesek lesznek szembenézni egymással, az igazsággal és az érzéseikkel? Holly Renee legújabb regénye, a perzselően romantikus The Veiled Kingdom-sorozat második kötete, még sötétebb titkokat, még izzóbb szenvedélyt és még nagyobb tétet tartogat. Egy olyan világban, ahol a bizalom életet menthet – vagy mindent elpusztíthat –, Verena és Dacre sorsa újra egymásba fonódik.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Ventus Libro Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 402 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-29
EAN 9786156407283
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A végzet kardja - Vaják II. (új kiadás).
-11%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €
Fenissa és az Álmos Ház
-11%
Natalia Sherba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
The Ever King - Öröktenger királya (éldekorált)
-11%
LJ Andrews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
Rendkívüli Boszorkák Igen Titkos Társasága
-11%
Sangu Mandanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
16,91 €
Bőrbe vésett átok - Kitaszítottak sorazat 1.
-11%
Adéle Dan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,18 €
The Untamed Extra 5. - A démoni kultiváció nagymestere
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,66 €
Az égi hivatalnok áldása 3.
-11%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,09 €
Hollók válaszútja - Vaják világában játszódó kötet
-12%
Andrzej Sapkowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,30 €