Berzsenyi Dániel

Berzsenyi Dániel huszonöt legszebb verse

A „niklai remeteként” is ismert Berzsenyi Dániel (1776–1836) nem tört irodalmi babérokra. Niklai birtokán szívesen foglalkozott gazdálkodással, távol a zajos városi élettől. A soproni evangélikus líceumban tanult, ám nem volt kiemelkedő képességű. Az ókor irodalmát és a mitológiát rendkívül szerette. Versei is tanúbizonyságot tesznek széles körű mitológiai ismereteiről. Kiss János fedezte fel az elvonultan, magányosan élő költő tehetségét 1803-ban, majd költeményeit elküldte Kazinczy Ferencnek, aki elismeréssel nyilatkozott róluk. 1813-ban jelent meg első verseskötete. Berzsenyi Dániel verseiben klasszicista és romantikus vonások jelennek meg. Ódáiban ragyogó képek és megkapó gondolatok váltogatják egymást, elragadó tűz és ritka nyelvi erő jellemzi őket. Líráját átszőtte ókori vonatkozásokkal. Képeinek, hasonlatainak mintáit Horatius költészetében találjuk meg. A falusi élet, a természet szeretete, a barátság mind kedves témái. Ezek mellett nemzetéről is szenvedéllyel ír. Berzsenyi Dániel versei ma is ragyognak, mert a zseniális művek a végsőkig csiszoltak, tökéletesek és mindig időszerűek.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Tinta Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 64
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 92 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-5
EAN 9789634094869
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Robinson Crusoe - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Daniel Defoe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Az ember tragédiája - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-8%
Madách Imre
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Édes Anna - Talentum Diákkönyvtár
-8%
Kosztolányi Dezső
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A kőszívű ember fiai /Klassz!
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
Jane Eyre - Olvass velünk! (4. szint)
-8%
Charlotte Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Az érzelmek története - Osiris könyvtár
-8%
Thomas Dixon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
KÖTELEZŐ OLVASMÁNYOK ELEMZÉSE 8.
-8%
HERMAN ANNA
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,00 €
0,92 €
A Pál utcai fiúk - Trubadúr Zsebkönyvek 24.
-8%
Molnár Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €

Korábban megtekintett: