Fabricius Gábor

Merre vagyok arccal előre

Radikálisan őszinte regény egy kapcsolatról, ahol a kötődés és szerelem váratlan formákat ölt: verbális, lelki, vagy fizikai bántalmazásként, és amiből nehezebb a menekvés, mint azt bárki gondolná. A férfi már járt a halál kapujában. Visszatérve újraértelmezi az életet, szerelmet, apaságot, karriert – és úgy érzi, készen áll még egy gyermek felnevelésére. De az új szerelem is tragikusan félresiklik, és rá kell döbbennie: amíg nem néz szembe gyermekkorával, a múlt újra meg újra ismételni fogja önmagát. Segítséget kér, és pszichoterápián indul el az önfeltárás útján. Az önismeret során nemcsak saját magát kezdi megérteni – minden gyerekkori sebével együtt –, hanem azt a nála jóval fiatalabb lányt is, aki gyermeket szült neki. Ráébred: a gyógyulás egyetlen útja az empátián át vezet. Megtanul együttérezni még azzal a nővel is, aki gyűlölve kötődik hozzá. Gyógyulnia kell – ha másért nem, hát azért, hogy biztonságban tudja nevelni két kislányát. Az esendő, sebzett férfi legyőzve a közönyt és szégyent beszélni kezd arról, amiről nem sokan beszélnek: az otthon elszenvedett abúzusról. A történet középpontjában mégis az empátia sorsfordító ereje és az öröm lehetősége áll. Fabricius Gábor író, filmrendező, a londoni Central Saint Martins University of the Artson diplomázott. Eltörölni Frankot című első játékfilmjének világpremierje a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekciójában volt, ahol elnyerte a leginnovatívabb film díját. A Merre vagyok arccal előre a harmadik regénye. „Most egymás mellett láttam Flórát és Emmát, ahogy szeretetért sóvárognak. Ahogy kiáltozva, bármi áron, akár magukat is megsebezve figyelmet és szeretet követelnek, és ott vagyok mellettük én is, kisgyermekként, ahogy ordítok, toporzékolok, és én is sóvárgok anyám szeretetéért.”

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 384
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 564 g
Méretek (Sz-M-H) 140-196-359
EAN 9789636206109
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Katharine Hepburn - Az öntörvényű díva
-8%
Laura Baldini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Hamisítók
-8%
Gárdos Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Alain Delon - A nyughatatlan
-8%
Bernard Pascuito
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Lázadó királynő
-8%
Polgár Zsuzsa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Sonny Boy
-8%
Al Pacino
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Az ékszerpalota - Camille és az arany ragyogása (éldekorált)
-8%
Eva-Maria Bast
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Madár aranykalitkában - Egy titokzatos Cartier-ékszer nyomában
-8%
László Boglárka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €