Bal Khabra

Collide - Ütközőpálya (éldekorált)

Éldekorált kiadás A lány kitűnő tanuló és nagyratörő tervei vannak. A fiú csak a hokinak él. De amikor az életük ütközőpályára kerül, a kapcsolatuk forrósága még a hokipálya jegét is megolvasztja. Egy iskolai feladatnak köszönhetően Summer Preston váratlanul ütközőpályán találja magát a hokicsapat kapitányával, Aiden Crawforddal. Summer kénytelen megtalálni a kényes egyensúlyt a sportpszichológusi karrierjéről dédelgetett álmai és e között az átkozott sport (és sportoló) között. Aiden Crawford egészen addig élvezi a csapatkapitányi pozícióval járó számtalan előnyt, míg csapatának egy felelőtlen hibája az egész szezonjukat veszélybe nem sodorja. Emiatt az edzője Aident szemeli ki egy pszichológiai kutatás tárgyának. Ez az utolsó dolog, amivel foglalkozni akar, különösen, hogy a kutatást vezető lány úgy néz ki, mint aki a hokiütőjét fegyverként akarja használni – ellene. Kapcsolatuk nehezen kezdődik, és gyorsan kiderül: mindketten rendkívül könnyen fel tudják idegesíteni a másikat, ráadásul egyikük sem hajlandó veszíteni. De vajon az ellenségeskedésük valódi küzdelemmé válik, vagy a köztük lévő parázs igazi forró szenvedélybe csaphat át?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 420 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-29
EAN 9789636901967
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A Hajadon (éldekorált)
-8%
Kate Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Berlin betiltott könyvei
-8%
Daisy Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Blaha Lujza - A nemzet csalogánya - Ikonikus nők
-8%
Kal Pintér Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Hunyadi - A holló felemelkedése /A televíziós sorozat alapján készült regény
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A Long Island-i kompromisszum - KULT Könyvek sorozat
-8%
Taffy Brodesser-Akner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Elit alakulat (új kiadás)
-8%
Stephen E. Ambrose
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Alexandria Link (új kiadás)
-8%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A katedrális - Kingsbridge-sorozat I. (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €