Janne Teller

Büszke vagy rám, Joanna?

“Az elutasított férfiakat és a féltékeny nőket mindössze egy hajszálvékony, tükörsima határvonal választja el egymástól.” “Soha ne szeress bele egy nőbe a szavai miatt.” “Az igazi igazságosság egy elérhetetlen utópia. Kit akarunk átverni?” “A falak a háború. A szavak a béke.” „A hatalom és a történelem, e kettő mindig is összefonódott. Nincs okunk úgy tenni, mintha ezt nem értenénk, úgyhogy csak nevetünk. […] Hirtelen eszembe jut, hogy ha Brill professzor diplomata volna, ahogy én, akkor mindkettőnknek úgy kellene tennünk, mintha hinnénk a politikai sakkjátszmákban, és ettől még hangosabb nevetésre fakadok, szinte hahotázom. Aztán kibuknak belőlem a szavak: – Vajon ki lehet deríteni, hogy valójában ki ölte meg a lányomat?” Egy véletlen párizsi találkozás egy dán ENSZ-diplomatát kétségbeesett kutatásra indít, hogy kiderítse az igazságot lánya, Joanna néhány évvel ezelőtti, egy közel-keleti békedemonstráció során történt tragikus haláláról. Most egy magányos virginiai halászkunyhóban áll, és fegyvert szegez a férfira, aki talán az egészről tehet. Lőjön vagy ne lőjön? Van-e igazsága a halottaknak? Mihez kezdjen az ember egy olyan igazságtalansággal, amit igazságnak neveznek vagy „ami igaz, és mégsem lehet kimondani?” Jóvá tehet egy igazságtalanságot egy másik igazságtalanság? És ha nem, mit tegyen? A Büszke vagy rám, Joanna? egyszerre időtlen és aktuális. Egy regény idealizmusról, politikáról, szerelemről és hatalommal való visszaélésről. Bosszúról, igazságosságról és igazságtalanságról.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Scolar Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 320
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 462 g
Méretek (Sz-M-H) 130-206-32
EAN 9789636850562
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Azok a halott szemek
-8%
Charlie Donlea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,70 €
16,29 €
A Sors játéka - Hades Saga 1.
-8%
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
What the River Knows - A folyó tudása
-8%
Isabel Ibanez
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
A halhatatlan testvér - Elmondom az igazat
-8%
Zámbó Árpy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
The Deal - Az üzlet - Off-Campus 1. (filmes borító)
-8%
Elle Kennedy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A galádság érintése - Hades + Persephone 3.
-8%
Scarlett St. Clair
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Unravel Me - Engem láss (éldekorált)
-8%
Becka Mack
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Komikus érzelmek (éldekorált)
-8%
Tarah DeWitt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €

Korábban megtekintett: