Vi Keeland

Csodálatos tévedés

Cain Westtel egy bárban futok össze. Azt hiszi, fel akarom szedni, de hamar felvilágosítom, hogy rosszul értelmezi a jeleimet. Megmondom neki, hogy egy hazug, csaló és önimádó idiótának tartom. Ez az elbűvölő külsejű szemétláda ugyanis meghívta vacsorázni a legjobb barátnőmet egy luxusétterembe, és a mézes-mázos szövegével az ágyába csalta – csak azt felejtette el közölni, hogy nős. Tehát megérdemli, hogy lehordjam. Sőt még ennél is több járna neki. Azonban úgy látszik, nem igazán érdekli, amit mondok, hiszen elviselhetetlen, önelégült mosoly terül szét a tökéletes metszésű arcán. Viszont rá kell jönnöm, nem a megfelelő fickót támadtam le a sértéseimmel... Hoppá! Megszégyenülten távozom a bárból, bocsánatkérés nélkül. De tudom, soha többé nem látjuk egymást. Viszont ennél nagyobbat nem is tévedhetnék. Másnap reggel szembetalálom vele magam az egyetemen. Ugyanis ő nem más, mint West professzor, akinek én leszek az új oktatási asszisztense. Tehát alatta fogok dolgozni… Így szédítően izgalmasnak ígérkezik a közös munkánk. Vi Keeland New York Times, Wall Street Journal és USA Today bestsellerszerző régebben Órákon át kívánlak címmel megjelent regénye most újra meghódítja az olvasókat. „Szenzációsan szexi, lélegzetállítóan romantikus.” – All About Romance „Imádtam Cain és Rachel szerelmi történetét.” – Alba and Her Secrets

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 352
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 292 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-22
EAN 9789636831233
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Társkeresők (éldekorált)
-8%
B. E. Belle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Ripped - Cafatokban - Valós 5.
-8%
Katy Evans
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Donovan Kincaid - New York-i játszmák 3.
-50%
Laurelin Paige
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,00 €
10,50 €
Az Enigma - Törvényen kívüli férfiak 2.
-8%
Jodi Ellen Malpas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
THE MISTAKE - A BAKLÖVÉS
-8%
ELLE KENNEDY
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Her Soul For Revenge (éldekorált)
-8%
Harley Laroux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Dirty Diana
-8%
Jen Besser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Légy az őrangyalom - Bow Street Runners 1.
-8%
Lisa Kleypas
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: