Melissa Wiesner

Boldog előző évet! - Romkom-sorozat

Egy öntudatos, különc, de esendő hősnő, sok szerethető mellékszereplő, és egy románc, amelyben ismét bebizonyosodik, hogy az ellentétek vonzzák egymást. A harmincas évei elején járó temperamentumos és szókimondó Sadie élete látványosan darabokra hullott. Egyetlen év leforgása alatt elvesztette az állását, a lakását és a barátját is. Így amikor a szilveszteri buliban egy jósnő azt ígéri neki, hogy teljesíti egy kívánságát, Sadie lecsap a lehetőségre. Azt kívánja, bárcsak visszaugorhatna az időben, és megismételhetné ezt a szörnyű évet, hogy kijavíthassa az elkövetett hibáit. A kívánság elhangzása után kinyitja a szemét, és azt látja, hogy… az égvilágon semmi sem változott! Csüggedten és fájó szívvel hazabaktat ideiglenes albérletébe, ahol élete talán legbutább húzásaként megcsókolja öccse legjobb barátját, Jacobot. Ám amikor másnap reggel felébred, a korábbi lakásában van az exével, és a volt főnöke várja a munkahelyén... A dátumot ellenőrizve rájön, hogy tényleg január 1-je van, csakhogy az évszám a tavalyi! Miközben a második esélyként kapott évet éli, Sadie sorra észreveszi a vészjelzéseket, amiket előzőleg a kapcsolatában és a karrierjében is figyelmen kívül hagyott. Ráadásul folyton a csendes, de határozottan vonzó Jacobba botlik, és nem tudja kiverni a fejéből a csókjukat... Aminek megtörténtéről persze Jacobnak fogalma sincs. Ahogy közelíteni kezd az év vége, Sadie fejében egyre gyűlnek a kérdések: vajon tényleg hiba volt, amit korábban annak gondolt? Valóban azt az életet szeretné visszakapni, vagy más, jobb lehetőségek is várhatnak rá?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Animus Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 342
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 284 g
Méretek (Sz-M-H) 128-197-20
EAN 9789636147815
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Star Wars - A Köztársaság Fénykora: A névtelen könnyei
-8%
George Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A kiválasztott - Az éhezők viadala (éldekorált) (új kiadás)
-8%
Suzanne Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
A Dűne vadászai - Dűne 07
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az égi hivatalnok áldása 6.
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Csillagösvényen
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A robotok bukása
-8%
Lee Bacon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Endymion felemelkedése - Hyperioni énekek (új kiadás)
-8%
Dan Simmons
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,50 €
22,54 €
A Dűne homokférgei - Dűne 08
-8%
Brian Herbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €

Korábban megtekintett: