Cecilie Enger

Egy perc csend - Typotex Világirodalom

Az idősödő Asta egész életében brit diplomata férjét követte a világban. Minden adott számára a kényelmes élethez, csakhogy egy éve – ahogy naplójában fogalmaz – a nyelv csapdájába esett. Agyvérzés következtében elveszítette az angol nyelvet, amely közel fél évszázadon át a sajátja volt, így férjével is csak segítséggel képes megértetni magát. Logopédusa tanácsára megpróbálja a rég nem használt norvég segítségével visszanyerni kommunikációs képességét – anyanyelvével pedig Asta visszatér emlékeibe és a régen maga mögött hagyott múltba. A felkavaró „utazás” a jelent is átszínezi: egy élete alkonyába lépő asszonynak kell szembenéznie döntései következményeivel, az idő kíméletlenségével és a szerelem elmúlásával. Cecilie Enger új regénye az írónőre jellemző érzékenységgel fejti fel egy tagadásokkal terhelt élettörténet szálait. „Az íróasztalomon álló fényképre téved a pillantásom, amelyen a bézs blézert viselem. Emlékszem még arra, hogy ki volt ő? Hogy milyen volt ennek a fiatal nőnek lenni? Igen is, meg nem is. Nehéz elképzelni, milyen érzés még nem megélni a következő négy évtizedet. Ő, aki Rómából néz rám, egykor én voltam, ugyanakkor valaki más. A jövőről szőtt álmokkal és azzal a hittel telve, hogy a norvég életnek vége, eltűnt az új vezetéknévvel. Cooper, amely semmi egyébről nem árulkodik azon kívül, hogy Thomas egyik őse kádár volt.” Cecilie Enger (1963) norvég író, újságíró. Szépíróként 1994-ben mutatkozott be. Önéletrajzi vagy történelmi ihletésű regényeit a női szereplők hiteles, őszinte ábrázolása jellemzi. Kiadónknál korábban megjelent kötetei: Anyám ajándékai (2015), Lélegezz (2021), A fehér térkép (2022).

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Typotex Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 192
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 210 g
Méretek (Sz-M-H) 140-205-14
EAN 9789634933458
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: