A.O. Esther

Gombnyomásra - Első rész

A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal és könnyed romantikával fűszerezve. Készen állsz Te is a nagy utazásra?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó VektorVision Media Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 470
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 508 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-35
EAN 9786150247434
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az első vérvörös ajtó - A Negyedik majom előzménye
-8%
J. D. Barker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Ellie Black visszatér
-8%
Emiko Jean
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A Suttogó (filmes borítóval) (új kiadás)
-8%
Alex North
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Örökölt bűn
-8%
S. A. Tailor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A tökéletes válás - A tökéletes házasság
-8%
Jeneva Rose
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,95 €
17,44 €
Teremtett látszat
Ludányi Bettina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
4MGY-trilógia díszdoboz - 4MGY
-8%
J. D. Barker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,50 €
60,26 €
Senki nem látott semmit
-8%
Andrea Mara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: