Kőhalmi Zoltán

Vegán disznótor

Szertelen novellák, bizarr paródiák, meghökkentő mesék – a hazai stand-up egyik legeredetibb alkotója és a magyar abszurd próza egyik legkiválóbb művelője várva várt újabb könyvében úgy ír, mintha a közönség előtt állna: élő, szellemes és kiszámíthatatlan. A norvég bűnregények görbe tükre (A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit, avagy 101 hulla Dramfjordban) és a sci-fi-műfaj paródiája (Az utolsó 450 év) után Kőhalmi Zoltán harmadik könyve furfangos rövidprózákat tartalmaz. Az irány most is ugyanaz, mint eddig: a szerző tovább halad az Örkény és Karinthy által kijelölt úton. A hellén helyszínelők Aiszkhülosz halálának okát kutatják, Percule Hoirot háromszor is nyomozni indul, Kazinczy levelezését olvasva bepillantást nyerhetünk a nyelvújítás boszorkánykonyhájába, a szerző megfejti nekünk a Vitruvius-kódot, megtudhatjuk, hogyan szerettek a fizikusok, vagy éppen egy hátborzongató kalandjáték keretében elveszhetünk az állami egészségügy labirintusában. „A kiadó – mintha csak hallotta volna az író gondolatait – a mentőorvoshoz fordult, tíz darab ezerrealos bankjegyet nyomott a kezébe, és szinte fenyegető hangnemben, valamint tökéletes portugál akcentussal azt mondta: – Nem halhat meg, doktor úr. Még sehogy se áll az új regényével!” Vannak ebben a könyvben receptek, kritikák, közlemények, tesztek... – talán könnyebb lenne azt felsorolni, mi nincs benne. Unalmas, szellemtelen, sótlan írások, na ilyenek nem szerepelnek e kötetben. Aki ilyen kisprózákra vágyik, kérem, semmiképpen se vásárolja meg ezt a könyvet!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 248
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 370 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-25
EAN 9789636201210
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Egy Zizi naplója 16. - Egy nem túl elkényeztetett kishúg meséi - Naplótolvaj
-8%
Rachel Renée Russell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
A sárkány szívében
-8%
Heteira
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Love Unwritten - Íratlan szerelem - Lakefront Billionaires 2.
-8%
Lauren Asher
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Heartstopper - Fülig beléd zúgtam - Szívdobbanás 6. (képregény)
-8%
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
My Return to the Walter Boys - Visszatérés a Walter fiúkhoz
-8%
Ali Novak
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,98 €
Escaping From Houdini - Houdini csapdájában
-8%
Kerri Maniscalco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Idegenek - Egy házasság története
-8%
Belle Burden
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Szövetség - Dom (éldekorált)
-8%
S. J. Tilly
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,30 €
20,52 €