Amanda Peters

Áfonyaszedők

Az egyik család legnagyobb vesztesége. Egy másik legsötétebb titka. Mi lesz, ha kiderül az igazság? 1952 júliusában egy indián család érkezik Kanadából a Maine állambeli áfonyaföldekre idénymunkára. Pár héttel később a négyéves Ruthie-nak nyoma vész. Utoljára a hatéves bátyja, Joe látta, amint a mező szélén üldögél a kedvenc kövén. A fiút évekig marcangolja a bűntudat, amiért nem figyelt eléggé a húgára. Maine-ben egy Norma nevű kislány egy tehetős család egyetlen gyermekeként nő fel. Az apja távolságtartó, az anyja pedig idegesítően túlfélti. Norma furcsákat álmodik, bár valójában inkább mintha emlékeket látna. Ahogy felnő, ráébred, hogy a szülei valamit eltitkoltak előle. Valamit, ami az egész életét, a családját és az identitását is megkérdőjelezi. Amikor Norma évtizedekkel később elkezdi felkutatni a múltját és az emlékeit, az útja érzelmekkel és fájdalommal teli, ám lélegzetelállító bizonyítéka a szeretet megtartó erejének. Az Áfonyaszedők bensőséges történet arról, mekkora pusztítást végez egy családban egy gyermek eltűnése. Peters gyönyörűen írja le ezt egy többrétegű elbeszélésben arról, hogyan befolyásol egyetlen irracionális tett számtalan sorsot, még az elkövetőékét is. Ez egy csodálatosan megírt, érzelmekkel teli regény, lenyűgöző olvasmány egy új tehetség tollából. – Michelle Good

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 280
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 444 g
Méretek (Sz-M-H) 143-210-26
EAN 9786151040645
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A másik mozaik
-8%
Krusovszky Dénes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
ŠVEJK 100 - Egy derék katona kalandjai a világháború után
-8%
Bánki Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Jókai karácsonya §K
-8%
Jókai Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A Varjúkirály - Nyugati történetek (3. kiadás)
-8%
Jászberényi Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Adventi utazások (éldekorált) §K
-9%
Anne L. Green
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
A Nevers-vágás
-8%
Péterfy-Novák Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Levegőt venni
-8%
Zoltán Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €

Korábban megtekintett: