Stephanie Garber

Caraval - Díszkiadás

Légy üdvözölve a Caraval világában, ami most minden képzeletet felülmúl! Megújult, ünnepi külsővel várja régi és új olvasóit Stephanie Garber sorozata: limitált kiadású fehér borító, keménytáblás védőborítós kivitel, különleges előzék és élfestés teszi még varázslatosabbá mind a négy kötetet. Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja. Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból. Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted! A sorozat további kötetei: Legendary, Finale, Spectacular

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 472
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 858 g
Méretek (Sz-M-H) 155-230-50
EAN 9789635998777
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Fociatlasz több mint 250 matricával
-11%
Jonas Kozinowski
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €
A manga és az anime kézikönyve
-11%
Ariel Esteban Ramos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
5,83 €
Minecraft építőmesterek kézikönyve - Sárkányok
-11%
Sara Stanford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,20 €
A futball szupersztárjai: Mbappé, a király - A futball szupersztárjai
-11%
Simon Mugford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,73 €

Korábban megtekintett: