Pegán Attila

Az emberi testtartás anatómiája

Ezzel az új látásmóddal felvértezve láthatóvá válnak a testtartásminták és az azokat befolyásoló hatások. Az eddigi felületes, esetleg egysíkú, az első benyomásokra vagy előítéleteinken alapuló emberismeretünk megváltozik. Elkezdjük élesen látni a fizikai valóságot, ami szakszerű és páratlan vizsgálati és felmérési eszközként szolgál az emberekkel való foglalkozásban.

Ez a módszer a TestOlvasás, avagy az „Érintés a távolból”, ahogyan ezt Dr. Ida P. Rolf elnevezte. Ez a test belső viszonyainak feltérképezését és értelmezését jelenti. Megnézzük minden oldalról, hogy az álló testhelyzetben a különböző síkokon milyen elmozdulások jelennek meg az emberi testben.

Az így felfedezett belső viszonyrendszert lokálisan és globálisan az Anatomy Trains® miofasciális meridiánjain keresztül értelmezzük. Ezáltal koherens, egységes logikai keretbe ágyazott anatómiai tudásra tehetünk szert.

A szerző célja, hogy a száraz, magolós és erőfeszítést megkövetelő anatómiatanulás mellett, ami egyébként a legtöbb embernek nehézséget okoz, egy másféle tudásátadás induljon meg. Legyen hozzáférhető, élvezetes és életszerű a legfontosabb dolgunkról, a saját testünkről való ismeretszerzés. Minél tisztább és élesebb képet kapjunk a mások megfigyelésén keresztül – főként saját magunkról.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medicina Könyvkiadó Zrt.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 228
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 700 g
Méretek (Sz-M-H) 188-248-16
EAN 9789632269719
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tudatos test - Mindfulness a krónikus egészségért
-8%
Ellen J. Langer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Amit a diabéteszről minden cukorbetegnek tudnia kell - AZ ORVOS VÁLASZOL®
-8%
Dr. Winkler Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,97 €

Korábban megtekintett: