David Grann

Z, az elveszett város

EGY ŐSI VÁROS. EGY MEGSZÁLLOTT FELFEDEZŐ. EGY SZÁZ ÉVE MEGFEJTETLEN REJTÉLY. 1925-ben Percy Fawcett brit katonatiszt és felfedező – fiával és annak barátjával együtt – hosszú útra indult az amazóniai dzsungelben. Célja az volt, hogy megtalálja „Z-t, az elveszett várost” – egy ősi, fejlett civilizáció nyomait, amelyet az európaiak évszázadokon át Eldorádó néven kerestek. Expedíciója azonban nyomtalanul eltűnt. A következő években több kutatóexpedíciót is indítottak az esőerdőbe, de a mai napig nem tudjuk, mi történt velük, sőt az őket keresők közül is sokakat örökre elnyelt a dzsungel. A fehér emberekkel szemben ellenséges érzületű – esetenként kannibál – indián törzsek földjén áthaladó útjai és azok eredményei már életében legendává tették a bátorságáról híres katonát. Népszerűségét jól érzékelteti az a tény, hogy amikor a felkutatására induló egyik expedícióhoz önkénteseket kerestek, napokon belül húszezren jelentkeztek az életveszélyes feladatra. Részben Fawcett ihlette a hollywoodi sikerfilmek hősének, Indiana Jonesnak az alakját is, de az eltűnt régész-felfedező figurája már korábban is számtalan novellában, regényben és filmben felbukkant. David Grann, a Megfojtott virágok szerzője, egy elfeledett naplógyűjtemény nyomán maga is Amazóniába utazott, hogy felkeresse azokat a helyeket, ahonnan Fawcett és társai az utolsó üzeneteiket küldték a családjuknak… és ott döbbenetes dolgokkal szembesült. Ez a könyv nemcsak egy eltűnt expedíció története, hanem egy hipnotikus erejű utazás: tudomány, mítosz, őrület és halál határán. Egy rejtély, amely nem ereszt – sem azokat, akik nyomába erednek… sem az olvasót.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Trubadúr Könyvek Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 420
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 582 g
Méretek (Sz-M-H) 150-215-35
EAN 9789636561222
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

A merénylet
-8%
David Baldacci
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Egyetlen cseppben
-8%
Sissel-Jo Gazan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A pók - Skandináv krimik
-8%
Lars Kepler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,30 €
16,84 €
Senki nem látott semmit
-8%
Andrea Mara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Lillafüredi karácsony (élfestett)
-8%
Bán Mór
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Fekete advent
-8%
Mészöly Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Holt lelkek - Skandináv krimik
-8%
Jussi Adler-Olsen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az utolsó eset
-8%
Arturo Pérez-Reverte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,35 €
17,81 €

Korábban megtekintett: