Nemeskürty István

Magyarnak számkivetve

„Az Úr kettőezer-harmadik esztendejében beszavaztuk magunkat az Európai Unióba. Ez az elrendelt gyülekezet hallani sem akar a kereszténységről, noha az Európának nevezett földrész kultúrája a kereszténységből fakad. Hová csöppentünk már megint? Megtanultuk a nemzetiszocialista Németország és az internacionalista Szovjetunió iskoláiban, mit jelent keresztény mivoltunk megtagadása. Őrizzük féltékeny gonddal nyelvünket, kultúránkat. És ne engedjük el Isten kezét. Nézzünk bátran a világ hatalmasságainak szemébe, és ne mulasszuk el az országunkat kormányzó bárkiket figyelmeztetni arra, hogy létezik náluk nagyobb erő is: Isten akarata. És a mi hitünk.” Nemeskürty István halálának 10. évfordulóján három rövid írásának újra kiadásával tisztelgünk életműve és munkássága előtt. A sorozat a Magyarok válaszúton címet viseli. NEMESKÜRTY ISTVÁN (1925 – 2015.) Széchenyi-, József Attila-, Balázs Béla-díjas és Kossuth-nagydíjas író, irodalom- és filmtörténész, egyetemi tanár, dandártábornok. A Magyar Művészeti Akadémia Életműdíját 2014-ben a magyarság felemelkedéséért bátran vállalt szolgálatáért, a szellemi összetartozást és nemzettudatot erősítő irodalmi, filmes és közéleti munkásságáért kapta. Életműve a 20. századi magyar irodalom, a filmkultúra és a művészet egyetemesen megbecsült értéke.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Hitel Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 196
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 246 g
Méretek (Sz-M-H) 110-185-21
EAN 9786156702722
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Biszku - A megtorlás belügyminiszterének életútja - Modern magyar történelem
-8%
Krahulcsán Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
A második világháború, ahogy eddig még nem ismerte - Az első 500 nap története
-8%
Molnár Bertalan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
Észak-Erdély hazatért, 1940
-8%
Bánó Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
36,16 €
Elsötétítés - A háború sötétségében láthatatlanul jár az igazi gonosz
-8%
Simon Scarrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Himmler csecsemőotthona
-8%
Caroline De Mulder
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
A népirtás csöndje - Rekviem a délvidéki magyarokért
-8%
Mező Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Tanácstalanság - A zsidó vezetés Magyarországon és a Holokauszt, 1944-1945 - Modern magyar történelem
-8%
Veszprémy László Bernát
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €