Szendi Gábor

Kezelés vagy gyógyítás? - Tévutak és új lehetőségek a rákterápiában

"Az orvoslás a középkor óta úgy tekint az emberi testre, mint mesterember az elromlott készülékre, amelyet neki vizsgálgatnia és szétszednie kell, hogy megtalálja a hibát. Vagyis az orvosok azt feltételezik, hogy a hibás működésre magában a gépben van a válasz. A hiba azonban nem a gépezetben, hanem a használatában rejlik! A társadalmi evolúció teremtett olyan környezetet, amelyhez az emberi szervezet egyszerűen nem tud már alkalmazkodni. Ezt egyértelműen bizonyítja az a tény, hogy a továbbra is paleolit kori körülmények között élő természeti népek közt gyakorlatilag ismeretlenek az olyan rendszerbetegségek, mint amilyen a rák. Ha nem pusztán kezelni, hanem meggyógyítani akarjuk a rákot, ahhoz meg kell értenünk a működését. Ehhez pedig előbb meg kell értenünk, miként vált civilizációs népbetegséggé, és azt is, hogyan ment többszörösen tévútra a rákkutatás. Szendi Gábor új könyve a jelenlegi onkológia gyenge pontjait mutatja be, de a kritikákon túl szerencsére egy új korszak nyitányáról is beszámol. A gyógyszer-újrahasznosítás tudományos irányzata már létező, általában olcsó, könnyen hozzáférhető és kíméletes gyógyszerek rákellenes hatásának kutatásába kezdett, ebből pedig nagyszerű eredmények születtek: nagyon sok beteg kapta vissza a reményt, és élhet újra teljes életet. „Régóta foglalkozom az orvoslás rendszerszintű problémáival, és ahol csak megkapirgáltam a felszínt, mindig a téveszmék gondosan felépített, aprólékosan kidolgozott rendszerébe ütköztem, amit tudománynak neveznek. A gyakorlatban ez gyógyítás helyett a halál elodázását jelenti. Most úgy érzem, kinyílt egy ajtó, amelyen át kijuthatunk ebből az életveszélyes nagyüzemből. Akik már kijutottak, visszaszerzett életükkel bizonyítják, hogy járható az út.”"

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 340
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 294 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-20
EAN 9789636872045
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A sorsformáló 9+1 hónap /A magzati kor és a születés hatása az életút alakulására
-11%
Orosz Katalin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,65 €
11,26 €
Csodás termékeny életed - Minden, amit tudnod kell a pubertástól a klimaxig
-11%
Emma Karling Widsell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,49 €
Napló a babám első évéről (kék)
-11%
Isabel Ortiz (szerk.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,56 €
Készüljünk arra a 9 hónapra!
-11%
Heidi Murkoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Gyermekkori táplálékallergiák
-11%
Dr. Polgár Marianne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,82 €
6,07 €
Szemünk fényei - Miért van szükség globális gyermekjogi mozgalomra?
-11%
Katy Faust
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,00 €
Az egészséges baba - A hozzátáplálás kézikönyve
-11%
Dr. Bozó Dóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Az a kilenc hónap - Kismamanapló
-11%
Heidi Murkoff
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,55 €