Lugosi Dóra

Merülés

Adél élete megrekedni látszik. A házassága válságba került, két kisgyermekének terelgetése, unalmassá váló munkája, nőből csak anyává válása mellett nem találja már azt a lányt, aki régen kíváncsi, érzékeny, hebrencs és érzéki volt. Úgy dönt, hogy nem a munkahelyét vagy a férjét hagyja ott, hanem egész máshol kezdi keresni a megoldást: önmagában. Erdélybe indul, hogy egy puritán jurtában megszállva, jeges vízbe merülve újra megismerje magát, és ráleljen a válaszokra. Visszatalál a régi Adélhoz, vagy ő már nem is létezik? Ott bujkál még a szerelem kihűlt házasságában, vagy a titokzatos idegen, akivel mély lelki kapcsolódást él át, lesz élete párja? Hogyan küzd meg a transzgenerációs traumákkal, anyasággal, nőiséggel? Lugosi Dóra hosszú évek óta kapcsolódik nőkkel, édesanyákkal a Hello Anyukám podcastnek és az Instagram oldalának hála. Bemutatkozó regényében pedig megmutatja nekünk, milyen csodálatos dolog élni. „Valóságok váltják egymást. Vélt, vágyott, világon túli valóságok. Egy anya útnak indul, hogy magával töltsön időt egy jurtabeli jeges elvonuláson, előhívja magában a nőt, újra emlékezzen erotikus énjére. Lehetne ő a szomszéd nő, akivel kávé mellett dumálok reggel, lehetne ő egy mai influenszer, akinek a blogját olvasom. De lehetnék én is. Kicsit vagyok is. Jurtázom, lételemem a – jeges és mindenféle – merülés. Hogy kilépjek a vélt normálisból, majd onnan visszalépve megpillantsam a mélyebb jelentését mindannak, amit itt csinálok. Ajánlom minden nőnek, minden embernek, aki tudja, hogy – harmincegyedszer is – útnak kell indulnia, és addig kell mennie, amíg önmagát meg nem találja.” Palya Bea

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kalliopé Kiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 304
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 332 g
Méretek (Sz-M-H) 135-190-31
EAN 9786155378515
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Petőfi
-30%
Harsányi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
11,48 €
Louis Vuitton - Egy francia család története
-8%
Stéphanie Bonvicini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Szinetár 3. - Fapados kapitalizmus - Önéletrajz-szerűség és egyebek
-25%
Szinetár Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
14,74 €
Féltem, amíg éltem
-8%
Szacsvay László
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Leonardo élete: Egy fiú Vinciből - A polihisztor - A bolyongó
-8%
Carlo Vecce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
Szilánkos álmok - Putty Lia, a némafilmsztár élete
-8%
Székely Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Michael Jackson - Varázslat és őrület, a teljes történet (új kiadás)
-8%
J. Randy Taraborrelli
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
27,14 €
Reacher - A szerző útja
-8%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €