Maria Montessori
A gyermekkor titka
„Úgy hiszem, amikor az emberiségnek sikerül teljes mértékben megértenie a gyermeket, a gondoskodás sokkal tökéletesebb módjait találja majd meg.” Mindazt, amit a gyerekekkel kapcsolatban ma természetesnek tartunk – hogy nem alsóbbrendű lények, és jogok illetik meg őket; hogy az életkoruknak megfelelő környezetben érzik jól magukat, és a szabad játék által fejlődnek –, nem kis részben Maria Montessorinak köszönhetjük, aki alapjaiban változtatta meg a gyerekkor és a gyereknevelés felfogását. Amikor 1907-ben felügyeletére bíztak félszáz hátrányos helyzetű kisgyereket, maga sem sejtette, hogy értő gondoskodása pedagógiai módszerré növi ki magát, amelynek híre még a tengerentúlra is eljut, és több mint egy évszázaddal később is töretlen népszerűségnek örvend. A gyermekkor titka című könyvében a páratlan tudású orvos-pszichológus-pedagógus elmeséli első intézményeinek születését, beavat pedagógiájának elméleti hátterébe és gyakorlati működésébe, valamint számos példával illusztrálja, hogyan zajlik a szemünk előtt az a csoda, amit sokszor észre sem veszünk: a gyermek önálló, gondolkodó, cselekvő emberré alakulása. A kötetet haszonnal forgathatják szakemberek, szülők, leendő szülők és bárki, aki szívesen rácsodálkozik: milyen lenyűgözően korszerű napjainkban is Montessori világa.

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Open Books |
| Megjelenés éve | 2025 |
| Oldalak száma | 348 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 444 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 140-210-28 |
| EAN | 9789635725182 |
| Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |