Guillaume Musso

7 év múlva (2. kiadás)

A válás szétszakít… a veszély összehoz. Nikki és Sebastian. Tűz és víz. Egy gyönyörű, impulzív modell és egy gazdag New York-i családból származó, zárkózott hegedűkészítő. Szenvedélyesen egymásba szeretnek, és dacolva minden figyelmeztetéssel, összeházasodnak. Hamarosan gyerekeik születnek, ám útjaik viharos sebességgel mégis elválnak. Így aztán egymástól távol építik újjá az életüket. Szinte nem is találkoznak egészen addig a napig, amíg kamasz fiuk, Jeremy rejtélyes módon eltűnik. Megszökött? Elrabolták? Mivel Nikki nem hajlandó a rendőrséget bevonni, volt férjéhez fordul segítségért. Szövevényes kalandjaik vérfürdőbe torkollanak, menekülniük kell… Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizennégy éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Park Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 336
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 416 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-27
EAN 9789636333454
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Iron Flame - Vasláng
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
Guinevere - Az egykori és eljövendő királyné (éldekorált)
-8%
Paula Lafferty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A Mélység - A Kárhozottak órája I.
-8%
Luca Tarenzi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Az utolsó fohász
-8%
Aleva Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Talányos Tárgyak Társasága (éldekorált)
-8%
Gareth Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Beasts of War - Könyörtelen fenevadak - Beasts of Pery 3.
-8%
Ayana Gray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Bristol Keats megkísértése
-8%
Mary E. Pearson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Sötét titkok - Dark Elite 1. (éldekorált)
-8%
Julia Hausburg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: