Sir Arthur Conan Doyle

Sherlock Holmes halála és feltámadása - Holmes vs. Moriarty

Sir Arthur Conan Doyle skót író, aki leginkább Sherlock Holmesról szóló detektívregényei és elbeszélései miatt ismert. Ezek első sorozatával szenzációs sikert aratott, valósággal egybeforrasztotta Conan Doyle és Sherlock Holmes nevét, pedig az író már pályájának eme szakaszában is igyekezett minél több műfajban kiemelkedőt alkotni, hisz a kalandos históriák mellett a történelem is vonzotta. Egy alkalommal ezt írta: „Erősen gondolkodom Holmes meggyilkolásán… Nem hagy fontosabb dolgokon elmélkedni.” Idővel így is tett – hogy a „fontosabb” dolgokra (történelmi regényeire) koncentrálhasson –, és a detektívet legfőbb ellenségével, a bűnözőzseni Moriarty professzorral együtt elveszejtette. A közönség reakciója azonban nagyon meglepte. A kétségbeesett olvasók elkeseredett leveleket írtak a The Strand Magazine-nak, ahol az írások addig megjelentek. A magazin  szörnyű csapást szenvedett el, amikor tiltakozásul húszezer ember lemondta az előfizetését. A legenda szerint a londoniak annyira megrendültek Holmes halálhíre hallatán, hogy fekete karszalagot viseltek. Maga Doyle is számos tiltakozó levelet kapott, s e levéláradatnak köszönhetően egy frappáns megoldással visszahozta hősét. A kötet Holmes és legnagyobb ellensége Moriarty professzor élet-halál harcához kapcsolódó elbeszélések gyűjteménye.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 320
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 348 g
Méretek (Sz-M-H) 130-197-24
EAN 9789632676982
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Tükörszív - Igaz történet egy fiúról, aki otthont keresett - és magára talált
-8%
Baranyi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Menet
-9%
Sylvester Stallone
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,60 €
22,39 €
Észak-Korea hercegnője - Kim Dzsongun húgának története
-8%
Sung-Yoon Lee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Szemtől szemben a halállal
-9%
Törteli Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Mélyvíz, csak megúszóknak - Idézőjel 1.
-8%
Fenyő Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Petőfi
-30%
Harsányi Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
11,48 €
Forráskód - A kezdetek
-8%
Bill Gates
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
SHAQ - Vágatlanul - Az én történetem
-8%
Shaquille O'Neal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: