Tóth Csaba

Kismesterektől nagymesterekig

Tóth Csaba professzor úr nem csak dokumentál. Átad. Lelkeket kapcsol össze. És emlékeztet bennünket arra, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni: hogy az alkotás, legyen az egy gyógyító műtét, egyfaragás, egy fénykép vagy agy kosárfonás, mindig a szeretetből és a tiszteletből fakad – a természet, az ember és a közösség iránt. Ebben a kötetben a szerző Debrecen és a Hortobágy környékének kismesterségeit és a nagymestereit örökíti meg – gyermeki kíváncsisággal, de tudós pontossággal. Megjelenik benne a jövő felé fordulás is: a fiatal nemzedékek kézműves próbálkozásaitól a mesteremberek letisztult mozdulatáig tartó ív emberi, történelmi és kulturális egységet alkot.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medicina Könyvkiadó Zrt.
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 116
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 482 g
Méretek (Sz-M-H) 202-226-10
EAN 9789632439617
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Amszterdam - Lingea felfedező /A legjobb városnéző útvonalak összehajtható térképpel
-8%
Utikönyv és térkép
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Csehország - Marco Polo
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Portugália - Marco Polo (új kiadás).
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Prága - Barangoló (3. kiadás)
-8%
Anthon Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,81 €
Madrid - Lingea Felfedező /A legjobb városnéző útvonalak
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Montenegró - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Bulgária /Berlitz barangoló
-8%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,75 €
11,73 €
Bakancslista: Békesség - Nyugalom - 1000 hely, ahol lelkünk lecsendesedik, és megtaláljuk a nyugalmat
-8%
Victoria Ward
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,60 €
30,00 €

Korábban megtekintett: