Zuzana Caputova

Megőrzött méltóság

Kétéves beszélgetéssorozat gyümölcse ez a könyv, amelyben Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök válaszol a Respekt című cseh hetilap főszerkesztője, Erik Tabery kérdéseire. Ezek a kérdések messze nem szokványosak, ahogy a válaszok sem azok. Nem csupán a politikai szerepvállalást és csatározásokat, a diplomáciát, a különféle krízisekre adott válaszokat teszik mérlegre és elmélkedés tárgyává – pedig nehézségekből és botrányokból jócskán kijutott a 2019 és 2024 között államfői tisztséget betöltő elnök asszonynak: világjárvány, orosz–ukrán háború, állandósult gazdasági és belpolitikai válság –, de a közszolgálati kulisszatitkok mellett az emberi tényezőt is kiemelten kezelik. Milyen érzés a kamerák előtt mosolyogni egy fogadáson, miután közlik vele a lánya súlyos diagnózisát, vagy az édesapja a halálos ágyán fekszik? Állandó testőri jelenléttel élni a mindennapokat nem mindennapi feladatok közepette, például egy kijevi kórházba látogatva? Kiszaladni a pozsonyi elnöki palota melletti parkba, és az ott sétálókat megszólítani? Személyes odafigyeléssel támogatni a rászoruló állampolgárokat, miközben mi magunk is lelki megnyugvásra vágyunk? Mindezt nőként átélni a férfiak és a közösségimédia-platformok véleményvezérei uralta világban nem kis feladat. Szlovákia első női, legfiatalabb köztársasági elnökének, aki a magyar kisebbség ügyét is a szívén viselte, és máig megőrizte népszerűségét, sikerült. Hogy miként, az ebből az érdekfeszítő és elgondolkodtató interjúkönyvből kiderül.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2025
Oldalak száma 288
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 436 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-30
EAN 9786151061695
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Személyiségtípusok - Önismeret mindenkinek az enneagram segítségével (új kiadás)
-8%
Don Richard Riso
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A baj megelőzhető - Családi önvédelmi kézikönyv
-8%
Benedek András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,05 €
16,61 €
Mozaik - Avagy hogyan élünk patchwork családban
-8%
Dr. Ságh Beáta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A láthatatlan fonal /Az elválással, távolléttel kapcsolatos félelmek enyhítésére
-8%
Patrice Karst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
8 randi - Beszélgetések az életre szóló párkapcsolatért
-8%
John M. Gottman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,65 €
10,72 €
Az otthon hidege - Bántalmazó szülők felnőtt gyerekei
-8%
Herendi Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A szemnek láthatatlan - Mi állhat a gyerek viselkedése, tünete hátterében?
-8%
Deliága Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,95 €
11,00 €

Korábban megtekintett: