Dandy Smith
A másik nővér
Egyetlen hatalmas hazugság Caitlin és Olivia izgatottan várja az estét, ugyanis szüleik úgy gondolják, tíz- és tizenháromévesen már elég nagyok hozzá, hogy egyedül maradhassanak a házban, amíg ők egy kicsit kikapcsolódnak. Végül is az idilli kisvárosban, ahol élnek, az emberek többsége még a bejárati ajtót sem szokta kulcsra zárni. Legnagyobb örömükre a lányok pattogatott kukoricát majszolva nézik a kedvenc tévéműsorukat. Majd lefekszenek aludni. Azonban nem veszik észre, hogy valaki figyeli őket… Amikor a szüleik hazatérnek, Olivia ágyát üresen találják. Az idősebb lányuknak nyoma veszett. Úgy tűnik, végleg. Egészen mostanáig. De a hazatérő és magát Oliviának valló fiatal nő valóban azonos az eltűnt lánnyal? Vajon igaz-e minden, amit a húga annak idején mondott arról, amit az eltűnése éjszakáján látott? A családja közel tizenhat évig várt erre a pillanatra, csakhogy a két nővér számtalan titkot őriz. Dandy Smith első magyarul megjelenő regénye izgalmasan fordulatos, letehetetlen és magával ragadóan sodró lendületű pszichológiai thriller. „Gyorsan pergő pszichológiai thriller.” – Hindustan Times „Metszően éleslátó, okos és pontos megfigyelésekkel teli könyv.” – Karen J. Mossman, író

| Nyelv | magyar |
| Kiadó | Álomgyár Kiadó |
| Megjelenés éve | 2026 |
| Oldalak száma | 608 |
| Kötés típusa | puha kötés |
| Súly (g) | 462 g |
| Méretek (Sz-M-H) | 130-200-35 |
| EAN | 9789636831646 |
| Szállítási idő | online ár - Készleten - 1 munkanap |