SenLinYu

Alchemised - Alkimisták háborúja

Korunk egyik legnépszerűbb dark fantasyjében egy emlékeitől megfosztott nő próbál túlélni egy háború sújtotta világban, ahol nekromancia és alkímia uralkodik – miközben múltjának legmélyebb titkai lassan a felszínre törnek. Helena Marino egykor ígéretes alkimista volt, most azonban a korrupt céhbárók és kegyetlen nekromanták foglya. A képességeit elfojtották, ellenálló barátait és szövetségeseit pedig brutálisan kivégezték. A világ, amit ismert, darabokra hullott. A feljegyzések szerint Helena csupán jelentéktelen gyógyítóként szolgált az Ellenállásban, azonban képtelen visszaemlékezni a fogsága előtti hónapokra, ami ellenségeiben gyanút ébreszt. Tényleg az az elhanyagolható figura volt, akinek tűnik, vagy igazából az ő fogságba kerülése jelenti az Ellenállás utolsó, kétségbeesett tervét? Hogy feltörjék elméje zárt kapuit, Helenát a helytartóhoz küldik, a legnagyobb hatalmú és legkegyetlenebb nekromantához ebben az új világban. Az ő omladozó birtokán, egy magányos börtönben kezdődik a nő igazi harca – nemcsak múltja elveszett darabjaiért, hanem azért is, hogy megőrizze mindazt, ami még megmaradt belőle. Ám börtönének és fogvatartójának is megvannak a saját titkai… titkok, amelyeket Helenának bármi áron fel kell tárnia. SenLinYu regénye 2025 egyik legnagyobb dark fantasy szenzációja: az Alchemised – Alkimisták háborúja megjelenésekor a New York Times sikerlistájának első helyén nyitott, mostanra több százezer rajongóra lelt, a megfilmesítési jogait pedig rekordösszegért adták el.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Anassa Könyvek
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 880
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 924 g
Méretek (Sz-M-H) 150-210-60
EAN 9786156507822
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Berlin betiltott könyvei
-8%
Daisy Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Az erdő - KULT Könyvek sorozat
-8%
Rosie Andrews
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Koronák harca - A rózsák háborúja és a Tudorok felemelkedése
-8%
Dan Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
A tűzoszlop - Kingsbridge-sorozat III. (új kiadás).
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €
Pokol a Csendes-óceánon - A hős alakulat (új kiadás)
-8%
E. B. Sledge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Egy új korszak hajnala - A katedrális előzménye (új kiadás)
-8%
Ken Follett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €