Gerald Durrell

A Bárka születésnapja (új kiadás)

Egy kisfiú kétéves kora óta gyufásdobozokba és a zsebeibe gyűjtögette az állatvilág apróbb tagjainak széles köréből válogatott egyedeket, hatévesen pedig elhatározta, hogy amint csak teheti, saját állatkertet hoz létre. A környezete persze őrültségnek, jobb esetben gyermekkori hóbortnak titulálta az ötletét, amelyet majd felnővén maga mögött hagy. Nos, Gerald Durrell – merthogy róla van szó – harmincnégy évesen mégis megvalósította álmát, és 1959-ben Jersey szigetén létrehozta mind az ott élők, mind az odalátogatók nagy örömére szolgáló, világhírűvé vált állatparkját, majd pár évre rá az azt működtető nemzetközi alapítványt is. Persze nem kis nehézségek árán. Ezen – állatokkal és emberekkel egyaránt megvívott – küzdelmek felidézésére és ecsetelésére pedig mi sem szolgáltathatott neki jobb alkalmat, mint az általa alapított állatkert fennállásának huszonötödik évfordulója. Ám ahogy ajánlójában Anna királyi hercegnő is megjegyzi: őt olvasni nyilvános helyen vagy szendvicsevés közben különös kockázattal jár – akár másokra, akár önmagunkra nézve –, mivel kacagtató humora nyomán minduntalan kirobban belőlünk a nevetés.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 240
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 254 g
Méretek (Sz-M-H) 142-197-17
EAN 9786151061848
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az őszidő barátságai
-8%
Etela Farkašová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,20 €
A tizenegyedik óra
-8%
Salman Rushdie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mindegy / Tegnap - Trubadúr Zsebkönyvek 101.
-8%
Agota Kristof
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
A gólem éledése - Trubadúr Zsebkönyvek 98.
-8%
Egon Erwin Kisch
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,50 €
A bűvölő és más történetek
-8%
Vladimir Nabokov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A kettős identitás ajándéka és terhe
-9%
Anton Baláž, Tibor Žilka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
10,92 €
Amit a világról tudni kell
-8%
Erlend Loe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Az aranybogár - Trubadúr Zsebkönyvek 47.
-8%
Edgar Allan Poe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €