Péntek Tünde

Amíg a nyár véget ér

A találkozásuk nem véletlen volt, ám egyikük sem volt rá felkészülve. Léna már akkor a nyár végét várta, amikor az még el sem kezdődött. A forró és fojtogató budapesti hétköznapok már májusban a padlóra küldték, így megváltásként érkezett számára a lehetőség, hogy a nyári időszakban külföldön taníthat angolt. Nem volt más dolga, mint megkeresni a nyelviskola kínálatából azt az európai várost, ahol a leghidegebb van. Matti viszont élete legboldogabb nyarára készült Helsinkiben. Frissen elvált férfiként megérintette a szabadság szele, élvezte, hogy a sötét fellegek tovaszálltak, és végre megérkezett a napsütés a hosszú tél után. Ám minden számítását keresztülhúzta az új tanárnő érkezése, aki nemcsak elhappolta előle a haladó kurzust, de koordinátorként még támogatni is kénytelen az óráin. Léna kitörő lelkesedéssel, Matti hűvös ellenszenvvel vág bele a közös munkába. A két angoltanár között igen hamar feszültté válik a légkör, ám a szikrázó hangulat és a heves viták egy idő után egészen másfajta szenvedéllyé alakulnak át. Péntek Tünde romantikus regényével egy különleges finn kalandra csábítja az olvasókat. Szórakoztató köntösbe bújtatott történet újrakezdésről, kimondatlan vágyakról és arról, mit is lehet kezdeni azzal, ha a szív valami teljesen mást szeretne, mint amit az ész diktál. „Biztosan olvasni fogok még az írónőtől.” – ElolvasottSorok

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 464
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 376 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-27
EAN 9789636832391
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Sakk-matt
-8%
Ali Hazelwood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Álmomban megleltelek (éldekorált)(új kiadás)
-8%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
The Rules of Dating My Best Friend's Sister - Hogyan randizz a legjobb barátunk húgával? - Hogyan randizzunk?
-8%
Vi Keeland
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Karácsony a cicakávézóban (éldekorált) §K
-8%
Rachel Rowlands
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
The Things We Leave Unfinished - Befejezetlen történeteink
-8%
Rebecca Yarros
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Szeretném, ha szeretnél
-50%
Holly James
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
9,50 €
Gyönyörű
-9%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Fiore Nero
-8%
Jennifer Grackle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €