Charles Frazier

Éjjeli erdő

A Hideghegy és A nyomkeresők szerzőjének szédületes új regénye feszültséggel teli szerelmi történet a korai 1960-as évek Észak-Karolinájából. Luce az Appalache-hegység buja, vad vidékén, egy elhagyatott vidéki fogadóban él, távol a kisvárosi közösségtől, amelyben felnőtt. Önként vállalt magányát azonban kénytelen megszakítani, amikor magához kell vennie nővére két vad természetű kisgyermekét. A gyerekek egyetlen szót sem szóltak azóta, hogy végignézték anyjuk brutális meggyilkolását, és különös vonzalom alakult ki bennük ki a tárgyak összetörése és a gyújtogatás iránt. Amikor semmirekellő apjukat a bíróság felmenti és szabadon engedi, az események fellángolnak, nehézségeket, reményt és halálos fenyegetést hozva a fiatal nő otthonába… Charles Fraziert transzcendens prózája, virtuóz történetmondása és az emberi természetről tett érzékeny megfigyelései emelték világszerte közkedvelt és elismert íróvá. Mindezek a Nightwoods lapjain váratlan humorral, éles párbeszédekkel és húsba vágó realizmussal társulnak, megalkotva a szerző talán legizgalmasabb és legemlékezetesebb főszereplőit.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 340
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 298 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-19
EAN 9789636873677
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vazul fiai - Viking vér (éldekorált)
-8%
Reggő Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
June Farrow két élete (éldekorált)
-8%
Adrienne Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az Anna-bál szerelmesei (új kiadás)
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az elszökött hercegnő
-8%
Helen Rappaport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utolsó véreink - A Turul nemzetsége 10.
-8%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Oroszlán és gödölye /Magyar históriák
-88%
Hunyady József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
1,60 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €

Korábban megtekintett: