Eva Björg Agisdóttir

Éjjeli árnyak - Tiltott Izland #3

Ragnar Jónasson, Camilla Läckberg, Ruth Rendell, Gillian McAllister és Shari Lapena rajongóinak.

A SZERZŐ EDDIGI LEGJOBB, LEGMERÉSZEBB MŰVE: EGYSZERRE KÖNYÖRTELEN ÉS IRGALMAS, FINOMAN HÁTBORZONGATÓ, MÉGIS RENDKÍVÜL FÉLELMETES. ELMA ÉPPOLY ÖSSZETETT DETEKTÍV, MINT HARRY HOLE JO NESBO REGÉNYEIBEN. A FESZÜLTSÉGKELTÉS MESTERE.

– A. J. FINN

A CWA John Creasey (New Blood) Dagger-díjas Tiltott Izland-sorozat lélegzetelállító harmadik kötete.

Akranes kis közösségének nyugalmát megrendíti egy tragédia: egy fiatal férfi életét veszti egy rejtélyes tűzesetben. Elma és a nyugat-izlandi bűnügyi osztály nyomozói a romok között hamar egyértelmű nyomokra bukkannak: a lángok nem véletlenül csaptak fel, gyújtogatás történt. Az ügy egyre kuszábbá válik, a gyanú több irányba is elágazik, és sorra kerülnek elő a lehetséges elkövetők. Ráadásul a halott férfi utolsó internetes keresése nyugtalanító kérdést vet fel: könnyen lehet, hogy nem egy, hanem két erőszakos halálesethez vezetnek a szálak.

Néhány hónappal korábban egy fiatal holland lány au pair munkát vállal Izlandon. Apja halála után az újrakezdés reményébe kapaszkodik, csakhogy hamar ráébred: egyre fogy körülötte azok száma, akikhez bizalommal fordulhat.

Miközben a rendőrség egyre közelebb jut az igazsághoz, Elma is célkeresztbe kerül. Valaki súlyos titkokat rejteget, és bármire képes, hogy azok soha ne kerüljenek napvilágra.

---

A szerző eddigi legjobb, legmerészebb műve: egyszerre könyörtelen és irgalmas, finoman hátborzongató, mégis rendkívül félelmetes. Elma éppoly összetett detektív, mint Harry Hole Jo Nesbo regényeiben. A feszültségkeltés mestere. – A. J. Finn

Dermesztő és letehetetlen regény a végén egy teljesen váratlan fordulattal. Imádtam! – Shari Lapena

Gyönyörűen megírt regény az északi krimik egyik ragyogó csillagától. – Victoria Selman

Hátborzongatóan magával ragadó izlandi rejtély, mely az első oldaltól fogva beszippant. A végén csak felkapcsolt lámpa mellett akarsz majd aludni. – Heidi Amsinck

Mindent imádtam benne: a szereplőket, a helyszínt, a cselekményt, a mesterien szőtt történetet. Végig a markában tartott! – J. M. Hewitt

A Tiltott Izland sorozat harmadik részével Eva Björg nem pusztán az izlandi krimi, hanem a krimiirodalom élvonalának egyik legragyogóbb alakjává lép elő. Kihagyhatatlan. – Nordic Watchlist

Eva Björg a krimi és a pszichológiai thriller egyik leglenyűgözőbb kortárs szerzője. – Financial Times

Izgalmas és megrázó történet. – Ragnar Jónasson

A csavar derült égből jön. Lebilincselő. – Tap The Line Magazine

Ragnar Jónasson, Camilla Läckberg, Ruth Rendell, Gillian McAllister és Shari Lapena rajongóinak!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC Mirror
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 442 g
Méretek (Sz-M-H) 145-208-28
EAN 9789636359102
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A kettétört végzet - Kettétört birodalom 3.
-8%
Victoria Aveyard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Csak így tovább - Simon Snow-sorozat 1.
-8%
Rainbow Rowell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Untamed 2. - A démoni kultiváció nagymestere
-8%
Mo Xiang Tong Xiu
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Igézet - Az Elemésztő erdő #2 (éldekorált)
-8%
Keri Lake
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A hangrestaurátor
-8%
Moskát Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A dél-karolinai olvasókör útmutatója vámpírok ellen
-8%
Grady Hendrix
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Drake-birtok - Ormdale titkai 2.
-8%
Christina Baehr
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
15,00 €

Korábban megtekintett: