Ozzy Osbourne

Utolsó kenet

„Kérdezgetik tőlem, hogy ha újrakezdhetném az egészet, mai fejjel máshogy csinálnék-e valamit. Hát kurvára nem. Tisztán és józanul nem lettem volna Ozzy. És akkor sem, ha normálisan és értelmesen viselkedek.” 2018-ban a Sötétség hatvankilenc éves Hercege, Ozzy Osbourne utolsó turnéjára indult. Az arénákat sorra megtöltő, diadalmas búcsúkörút azonban váratlanul félbeszakadt, amikor az addig sokak által elpusztíthatatlannak hitt énekes egészségi állapota rohamosan romlani kezdett. Ozzy most a rá jellemző nyers őszinteséggel és fekete humorral mesél hat éven át húzódó pokoljárásáról, az egyre súlyosabb betegségekkel folytatott küzdelméről. Mindeközben feleleveníti fordulatos életének megannyi őrült epizódját, több mint fél évszázados karrierjének legfontosabb állomásait is. A birminghami kezdetektől a milliós lemezeladásokon át egészen a 2025 nyarán megrendezett búcsúkoncertig követhetjük útját, ahol még egyszer, utoljára együtt zenélhetett a Black Sabbath többi alapító tagjával, és méltó módon, a színpadon köszönhetett el közönségétől. Az Utolsó kenet a hard rock és a heavy metal legendás alakjának végső számvetése kalandos életével és halhatatlan életművével.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Helikon Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 315
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 586 g
Méretek (Sz-M-H) 165-235-29
EAN 9789636207458
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Irodalmi szemle 1/2020
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,50 €
1,38 €
Az ókor olimpiai játékai
-8%
Kertész István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,76 €
Irodalmi szemle 6/2019
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €
Arany Tarsoly 2011. november VII. évfolyam 11. szám
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,12 €
irodalmi szemle 12/2019
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €
Saját utakon - 15 vagány nő igaz története 3 évszázadból
-8%
Mörk Leonóra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Arany tarsoly 2011 szeptember-október
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,30 €
2,10 €
Irodalmi szemle 5/2019
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,80 €
1,66 €

Korábban megtekintett: