STEFAN ZWEIG

A RENDŐRMINISZTER FOUCHÉ ÉLETE

Vannak alakjai a történelemnek, akik újra meg újra megmozgatják az írók-költők fantáziáját. Hogy vonzó egyéniségű, tragikus sorsú királyi nők, mint például Stuart Mária vagy Mária Antoinette ilyenek, az könnyen érthető, és magyarázatra sem szorul, hogy Stefan Zweig, a regényes életrajzok mestere miért idézte meg alakjukat. Ám azt, hogy miért esett a választása Joseph Fouchéra, a francia forradalom és a napóleoni idők ellenszenves mellékszereplőjére, az erkölcsöt nem ismerő rendőrminiszterre mint megformálandó regényalakra, azt már, érzése szerint, alaposabban meg kellett indokolnia. Mint könyve előszavában írja, Fouché figurájára Balzac hívta fel a figyelmét, aki szerint a politikus Bonapartéénál is nagyobb hatalmat gyűjtött össze kezébe az emberek fölött. Zweiget tehát érdekelni kezdte ez a zseniális kaméleon, aki pályafutását szerzetesrendbeli tanítóként kezdte, de két év múlva, 1792-ben, már templomokat fosztogatott, aki a nép képviselőjeként rábólintott XVI. Lajos kivégzésére, majd pár évvel később milliomos lett, aztán a császár kegyelméből Otranto hercege. Szolgálta-elárulta Napóleont, egyengette a restauráció útját, ám a Bourbonok visszatérése után kitelt a becsülete, és utolsó éveiben bele kellett törődnie, hogy újra szürke kisember, amilyen volt fiatal korában. Csupa ellentmondás életút, pálfordulások sorozata. Zweig, saját megfogalmazása szerint, pusztán lélek-kutató szenvedélyből írta meg Fouchénak és benne egy még meg nem világított, de igen veszedelmes fajtának, a Diplomatának annyira hiányzó és szükséges biológiáját.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2006
EAN 9789630780230
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Picking Daisies on Sundays - Százszor-szépek
-8%
Liana Cincotti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
20,20 €
Egyedem, begyedem, tengertánc /Mondókák
-8%
Leporelló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,71 €
Rovarok /Mi Micsoda Junior
-8%
Barbel Oftring
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Megfogtam egy szúnyogot - Ringató-lapozók (új kiadás)
-8%
Gróh Ilona
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,20 €
6,63 €
Zörgős textilkönyv - Traktorok
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
God of Malice
Rina Kent
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,95 €
Artemis
Andy Weir
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Káprázat az élet - puha kötés (új kiadás)
-8%
Schaffer Erzsébet
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: