DANIEL DEFOE

ROBINSON CRUSOE

Ha volt valaha ember, akinek kalandozásai a nagyvilágban érdemesnek bizonyultak a közzétételre, s a közönség kedvezően fogadta, amidőn közzétette őket, e beszámoló kiadója úgy véli, ezzel sem lesz más a helyzet. E férfiú csodálatos élete fölülmúl mindent (véli), ami nyomtatásban olvasható, lévén, hogy ember élete aligha lehet ennél változatosabb. S midőn elmeséli történetét, ezt szerényen és komolyan teszi, s az eseményeket hívő lélekre valló módon oly haszon végett mutatja meg, mely haszonra a bölcs mindig is törekszik, nevezetesen, hogy e példa másoknak okulására szolgáljon, és hogy tisztelettel adózzék a Gondviselés bölcsességének életünk bármily forgandóságában. Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejfében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedő figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekműveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnőtt irodalomkedvelőnek. Műköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ EDK.
Megjelenés éve 2006
Oldalak száma 338
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-15
EAN 9789630780643
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A 8. szokás
Stephen R. Covey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
Orrlégzés - Helyes légzés a mindennapokban
-10%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Gyilkosság meghívásos alapon
-10%
Colleen Cambridge
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
16,83 €
Szörnyen szőrös barátság
-10%
Bendl Vera
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Társasjáték - Scrabble Junior Y9737
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
42,05 €
A kuflik és a szélposta (új kiadás)
-10%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,15 €
8,24 €
Ötven szó az esőre
-10%
Asha Lemmie
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Egy médium üzenetei
-10%
Matt Fraser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €