Rod Dreher

Szent Benedek válaszútján

„A kereszténység az egész nyugati világban válságban van: saját eltűnésének kockázatával kell szembenéznie. Épp e szembenézéshez jelent aligha nélkülözhető segítséget Dreher könyve. Szerzője olyan ortodox keresztény, aki személyesen járta meg a megtérés útját. Hiteles hangon képes szólni. Nem vizet prédikál, miközben bort iszik. Könyve részben éppenséggel saját útjáról, saját fölfedezéseiről szóló személyes vallomás. Dreher nem hallgatja el saját bűneit, vakságát és gyöngeségét sem. Ugyanakkor megszólaltat más, hiteles kortárs hangokat – jelesül a norciai bencés szerzeteseket, valamint amerikai vagy olaszországi keresztényeket. A szerző jól ismeri a Bibliát, Szent Benedek Reguláját, az egyháztörténetet, a teológia és filozófia történetét, valamint a társadalomtörténetet, ugyanakkor képes e szálakból meggyőző érvelést szőni. Közvetlen, legtöbbször könnyen érthető stílusa megközelíthetővé és olvasmányossá teszi könyvét.” Bakos Gergely OSB, a kötet fordítója ROD DREHER: amerikai író és gondolkodó. Kritikusként, publicistaként és szerkesztőként több mint három évtizede dolgozik washingtoni, New York-i és európai sajtóorgánumoknál. Hat önálló kötete jelent meg, melyek közül a Szent Benedek válaszútján és a Hazugság nélkül élni tizenegy nyelven olvasható. Könyveiben a vallás, a kultúra és a politika összefüggéseivel foglalkozik. Ortodox keresztényként arra törekszik, hogy hidakat építsen a különféle keresztény felekezetek között Európában és Amerikában. A New York-i Free Press, a European Conservative és számos más kiadvány külső munkatársa. Napi hírlevele Rod Dreher naplója címmel olvasható a Substacken.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Hitel Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 400
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 434 g
Méretek (Sz-M-H) 128-198-32
EAN 9786157071353
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Virág tarot - Ismerd meg a virágok bölcsességét
-8%
Diana McMahon Collis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Sámántarot - 78 kártyalap és útmutató
-8%
Alberto Villoldo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Örömteli bölcsesség (éldekorált)
-8%
Robert Thurman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Modern Merlin Orákulum - Mágia és Manifesztáció
-8%
LON
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
33,17 €
Tarot zsebkönyv - Ajándék egyiptomi tarot kártyával
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Mágikus órák tarot - 78 kártya és egy színes könyv
-8%
Cecilia Lattari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
30,13 €
A háború művészete - Trubadúr Zsebkönyvek 17.
-8%
Szun-Ce
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,55 €
6,03 €
A csodálatos világ
-8%
James Norbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €