Beth O'Leary

Horgony nélkül

Elvesztünk a tengeren, mégis egymásra találtunk. Lexi könnyed szórakozást keres egy idegennel. Igazán megérdemel végre egy felelőtlen éjszakát, nem igaz? Zeke le akar számolni az egyéjszakás kalandokkal, szerelemre vágyik, de egy olyan nőért, mint Lexi, kivételesen kész megszegni a szabályait… Egyik szenvedélyes csókot követi a másik, mígnem a kikötőben, egy lakóhajón találják magukat. Másnap reggel azonban arra ébrednek, hogy nemcsak a túlfűtött éjszaka emlékei, de az Északi-tenger hullámai is édesen ringatják őket: kisodródtak a nyílt vízre. Ahogy fogynak a tartalékaik, és egyre viharosabbá válik a tenger, szembe kell nézniük azzal, hogy csak egymásra számíthatnak. De meddig élhet túl két idegen egy semmibe sodródó lakóhajón? Remélhetik-e, hogy a megmentésükre siet valaki? És ami a legfontosabb, a távolban remélt otthont kémlelve rálelnek-e a legrövidebb útra egymáshoz? Mintha a romantika vadonatúj színfoltja lenne… Örömmel merültem el ebben a regényben. – Jodi Picoult Számomra az év, sőt az évtized könyve. A legjobb romantikus komédia, amit valaha olvastam. – Gillian McAllister

GLS

Nyelv magyar
Kiadó General Press Kft.
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 416
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 334 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-26
EAN 9786151041284
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Az utolsó woodstocki busz - Morse felügyelő nyomoz
-8%
Colin Dexter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Egy szempillantás alatt
-8%
Jo Callaghan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Éjféli lakoma (új kiadás)
-8%
Lucy Foley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A nő a tízes kabinból (2. kiadás)
-8%
Ruth Ware
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete - Trubadúr Zsebkönyvek 31.
-8%
R. L. Stevenson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Az elveszett mestermű
-8%
Daniel Silva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az erdő (új kiadás, filmes borító)
-8%
Harlan Coben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Gyilkosság a Földközi-tengeren - Mitfordi rejtélyek
-8%
Jessica Fellowes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €

Korábban megtekintett: