John Sandford

Óceán préda

A rajongók kedvenc hősei, Lucas Davenport és Virgil Flowers a Florida partjainál történt halálos kimenetelű ügy felgöngyölítésében fognak össze a világsikerű szerző, John Sandford fordulatos új krimijében, amely a New York Times sikerlistájának az első helyét foglalta el. Az amerikai parti őrség szolgálaton kívüli tisztje a családjával horgászik, amikor egy közeli hajó gyanús viselkedésére lesz figyelmes, amit be is jelent. A hajó elegáns, menő, és felturbózott motorral felszerelt, így szinte suhan a vízen... Egészen addig, amíg hirtelen lassítani nem kezd, hogy felvegyen egy felszínre emelkedő búvárt, aki láthatóan egyedül van, saját hajó nélkül az óceán közepén. Az egésznek semmi értelme, éppen ezért nagyon gyanús. És a tiszt megérzése be is igazolódik, amikor a parti őrség helyszínre érkező három tagját lelövik. Mivel szolgálatban lévő szövetségi tiszteket öltek meg, az ügy az FBI hatáskörébe tartozik. Az FBI nyomozása azonban elakad, ezért segítségül hívják Lucas Davenportot. És amikor az ügy halálos fordulatot vesz, Davenportnak minden rendelkezésre álló eszközre szüksége lesz.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Művelt Nép Könyvkiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 429
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-26
EAN 9789635806713
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Vazul fiai - Viking vér (éldekorált)
-8%
Reggő Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
June Farrow két élete (éldekorált)
-8%
Adrienne Young
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az Anna-bál szerelmesei (új kiadás)
-8%
Fábián Janka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Az elszökött hercegnő
-8%
Helen Rappaport
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Auschwitzi fénykép
-8%
Julie Tulba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Utolsó véreink - A Turul nemzetsége 10.
-8%
Nemere István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Oroszlán és gödölye /Magyar históriák
-88%
Hunyady József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
1,60 €
A tűz napja /Pompeji regénye
-86%
Stephanie Dray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
1,95 €