Daniel Kenney

Macbeth leleplezésének esete - Mateknyomozók 6.

Szeretnéd, ha a gyerekeid megszeretnék az olvasást, elmélyednének egy nagy kalandban, és közben még a matekot is megkedvelnék egy kicsit? Akkor hívd a Mateknyomozókat! Ravensburg az alapítók napját ünnepli, és a Mateknyomozók ennél nem is lehetnének izgatottabbak. A város hetedikesei saját díszkocsit építenek a nagy felvonulásra, Stanley és barátai pedig már évek óta tervezgetik a mesterművüket. Az ünnepség közepette azonban különös levél kerül elő, méghozzá nem mástól, mint a város egykori alapítójától, Silas Raventől. A sorokból kiderül, hogy a férfi kincseket hagyott Ravensburg lakóira, és most a hetedikeseken a sor, hogy a nyomukra bukkanjanak. Vajon készen állnak a Mateknyomozók egy újabb kihívásra, vagy ez lesz az a rejtély, ami végül kifog rajtuk? Derítsd ki a Mateknyomozók legújabb fordulatos kalandjából! Tökéletes választás minden matekimádó és matekutáló 9–12 éves számára. „Eredeti, szórakoztató, kedves, tanulságos és elképesztően ötletes!” – Katie, thehomeschoolscientist.com – „Azt hiszem, ez a kedvenc kötetem a Mateknyomozók-sorozatból. Szuper matekos részek vannak benne!!!” – Susan, goodreads.com 10 éves kortól ajánljuk!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 200
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 326 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9786151170229
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €