Cormac McCarthy

Isten gyermeke (új kiadás)

Az Isten gyermeke hallatlan feszültségű regény, amely az emberi romlás legsötétebb mélységeit tárja az olvasó elé. Lester Ballard, ez a korán árvaságra jutott, vagyonától megfosztott és erőszakos férfi, akit előzőleg hamisan vádoltak meg nemi erőszakkal, kiszabadul a börtönből, és magányosan kóborol a kelet-tennessee-i dombvidéken, hogy furcsa vágyait az ott élő embereken, saját földijein élje ki. Istennek mindenféle gyermeke van: kegyetlen bűnös és véletlen áldozat egyaránt. A cselekmény borzongató izgalma mellé egyszerre társul a végső kérdéseket nem kerülő, nem annyira „Istent”, mint inkább „gyermekét” fürkésző intellektualizmus és a természet iránt érzett, hatalmassá növesztett csodálat. „Gondolja hogy gonoszabbak voltak az emberek akkoriban mint most, mondta a helyettes. Az idős férfi az elárasztott várost nézte. Nem, mondta. Nem gondolom. Azt gondolom hogy az emberek attól a naptól fogva ugyanolyanok, hogy Isten az elsőt megalkotta.” Cormac McCarthy negyvenéves volt, amikor harmadik regénye, az Isten gyermeke 1973-ban először megjelent, de jellegzetes központozásával, elharapott minimalizmusával és összetéveszthetetlen látásmódjával már teljes fegyverzetében áll előttünk az a McCarthy, akit ezután következő művei még életében a modern amerikai próza klasszikusává avatnak majd. Cormac McCarthy (1933–2023) regény-, színdarab- és filmíró, megkerülhetetlen kortárs klasszikus volt, Thomas Pynchon és Don DeLillo mellett az amerikai próza 20. század végi megújítója. Műveiért a legjelentősebb elismerésekben, többek között Faulkner-díjban és Nemzeti Könyvdíjban részesült.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 192
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 222 g
Méretek (Sz-M-H) 123-203-16
EAN 9789635182763
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Meggyőző érvek (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Baráti beszélgetések - KULT Könyvek (új kiadás)
-8%
Sally Rooney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az összes többi holnap (éldekorált)
-8%
Joanne Yi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A nyomkeresők
-8%
Charles Frazier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Hiányod maga a sötétség
-8%
Jón Kalman Stefánsson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Eisen - buffo-regény
-8%
Guzel Jahina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A klastrom titka (éldekorált)
-8%
Jane Austen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €

Korábban megtekintett: