Abby Jimenez

Az éjjel soha nem érhet véget (éldekorált)

Egy pillanat, amely mindent megváltoztathat… Larissa számára ez a pillanat akkor jött el, amikor egy koncert után el kellett döntenie, melyik sráccal menjen haza. Aznap este még fogalma sem volt róla, hogy épp akkor találkozott a tökéletes férfival. Chris és ő fantasztikusak együtt: közösen viselik gondját egy kissé dilis mentett yorkie-nak, megosztják egymással a kedvenc könyveiket, és komoly szakértelemmel ítélkeznek kenyerek fölött (természetesen a rozskenyér verhetetlen!). A lány életében először végre minden könnyűnek tűnik. Csakhogy hónapokkal ezelőtt nem Christ választotta, azon a bizonyos estén – ő „csupán” párjának, Mike-nak a legjobb barátja. Chris csak azt akarja, hogy Larissa boldog legyen, de lassan felemészti, hogy a pálya széléről figyeli az eseményeket. Viszont ha lépne, azzal valaki más életét tenné tönkre. Ő pedig nem ilyen ember. A USA Today és New York Times bestsellerszerző Abby Jimenez magával ragadó regénye azokról a zűrös választásokról mesél, amelyeket néha elénk dob az élet. Már csak az a kérdés, hogy jól döntünk-e.     „A szív, a humor és a bonyolult érzések tökéletes keveréke.” – The Everygirl „Hivatalosan is Abby Jimenez-rajongó lettem. Ha érzelmes romantikus regényt keresel erős karakterekkel és lendületes párbeszédekkel, ezt muszáj elolvasnod.” – Unconditionally Her „Abby Jimenez újabb fantasztikus könyve, és alig várom, hogy még többet olvashassak tőle.” – Read! Bake! Create!

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Álomgyár Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 432
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 350 g
Méretek (Sz-M-H) 130-200-27
EAN 9789636834333
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A sötét prófécia - Apollón próbái 2. (puha)
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
The Wind Weawer - A szélfonó (éldekorált)
-8%
Julie Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,25 €
23,23 €
Ne színlelj - Ne érints: Új Köztársaság-sorozat 1.
-8%
Tahereh Mafi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
A fenevad ébredése - Piszkos mágia 2.
-8%
Polina Hart
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,65 €
19,00 €
Break and Heal - Törés és gyógyulás - Rage and Freedom 4. (éldekorált)
-8%
Lisa Merrick
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Dragon Cursed - Sárkányátok - Nincs kegyelem (éldekorált)
-8%
Elise Kova
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Betwixt
-8%
Michael W. Conrad, Becky Cloonan, Sloane Leong, Leslie Hung, Huahua Zhu, Ryo Hanada, Aki Shimizu, Shima Shinya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
ERAGON - Brisingr - Örökség-ciklus 3. (új kiadás)
-8%
Christopher Paolini
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €