S. E. Hinton

A kívülállók (új kiadás)

Ponyboy úgy érzi, ifjú kora ellenére ismeri az életet. Bízik Darryben és Sodapopban, a testvérében, valamint Johnnyban és Two-Bitben, igaz barátaiban, akik bármit megtennének érte. A „ficsúrokkal” való örökös konfliktusokon túl azonban nem sok mindenre számíthat. A gazdag kölykökből álló kegyetlen banda tagjai azzal szórakoznak, hogy – amikor csak tehetik – megverjék a Ponyboyhoz hasonló „zseléseket”. Egészen addig az éjszakáig, amikor valaki túl messzire megy… A kívülállók kultikus alapművé vált, drámai erejű ifjúsági regény. S. E. Hinton klasszikus története a társadalom peremére sodródott fiatalokról és baráti kötelékekről szól, és ma is éppoly magával sodró irodalmi alkotás, mint amikor 1967-ben megjelent. Francis Ford Coppola 1983-ban készült, azonos című filmjét is S. E. Hinton regénye ihlette.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kossuth Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 256
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 290 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205-21
EAN 9789636369880
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

A sáska éve
-8%
Terry Hayes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Hazugságok hálójában
-8%
Robyn Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €
Elsuttogott szó - Titkok Könyvklubja 2. - Cosy crime - Könnyed krimik
-8%
Ellery Adams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Tudom, hogy te voltál
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
Szégyen
-8%
Lina Areklew
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,70 €
17,21 €
Kard által - Matthew Shardlake 1.
-8%
C. J. Sansom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
18,04 €
Bellevue
-8%
Robin Cook
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Titkok Könyvklubja - Cosy crime - Könnyed krimik
-8%
Ellery Adams
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,35 €
14,13 €

Korábban megtekintett: