Forgách András

Papám

A tizenkilenc éves Marcell, egy sikeres erdélyi kereskedőcsalád sarja hamis útlevelében az angol konzul valódi pecsétjével Constan?a kikötőjében hajóra száll, hogy Isztambulon és Bejrúton át kivándoroljon Palesztinába. Jeruzsálemben beiratkozik az egyetemre, majd az illegális Palesztin Kommunista Párt utasítására belép a brit hadseregbe. Négyéves térképész közlegényi szolgálatát követően, miután Romániában maradt családját kiirtották, végzetesen beleszeret Bruriába, ebbe az utcakölyökbe oltott istennőbe, akit a háború végeztével magával visz Magyarországra, hogy együtt építsenek ott egy új világot. Kapcsolatuk tragikus félreértésen alapul, amely szerint a világnézet pótolhatja a kölcsönös szerelmet. De már nem tudnak elszakadni egymástól. Negyven évvel a szülei halála után az elbeszélő arra kíváncsi, miként lett ez a valaha vakmerő, rendkívül művelt és éleslátó férfiú egy görög tragédia vereségre ítélt, bukott árnyalakja. Az Élő kötet nem marad és a Zehu szerzője ezzel az új regényével megírta nagyszabású családtörténeti trilógiájának záró darabját. Forgách András 1952-ben született Budapesten. Író, műfordító, dramaturg.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 284
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 354 g
Méretek (Sz-M-H) 121-183-29
EAN 9789635184453
Szállítási idő 4-8 munkanap

További termékek a kategóriából:

Szünet nélkül
-8%
Nádas Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Julius Caesar - Macbeth (új kiadás)
-8%
William Shakespeare
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az igazi Édes Annák - Cselédsors a fővárosban
-8%
Trádler Henrietta
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Európai váróterem
-8%
Balázs F. Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,00 €
11,04 €
A vendég
-8%
Kiss Péntek József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,00 €
5,52 €
Bánk bán – eredeti szöveg Nádasdy Ádám prózai fordításával - Színház az egész
-8%
Katona József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Mauzóleum - Hat színdarab
-8%
Parti Nagy Lajos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Az imposztor - Ganz Bábel dombja
-8%
Spiró György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: