Iglódi Csaba

Gerbeaud-rapszódia - Családregény két tételben

Iglódi Csaba a Dreher család négy generációja után egy másik legenda köré szőtt regényt. A Gerbeaud név hallatán mindenkiben ízemlékek törnek fel, krémesek és roppanós cukorrétegek, sütemények és a szájban lassan szétolvadó csokoládék és bonbonok. Egy ikonikus cukrászda hangulata és illatai. De vajon mennyit tudunk a fogalommá vált név mögötti családról? Egy biztos; miután elolvastuk Iglódi regényét – ami behúz és ott is marasztal a 19. század második felében –, egy egész korszakot fogunk sokkal, de sokkal jobban ismerni. Vegyünk egy céltudatos, szorgalmas és nem utolsósorban tehetséges fiatalembert. Kövessük nyomon, míg Svájcban, Párizsban és Bécsben cukrászati trükköket és fortélyokat les el, ízletes finomságokat kísérletez ki. Életét bolondítsuk meg kalandokkal, és mindenképp fűszerezzük meg szerelemmel. Ne aggódjunk, hogy túl édes lesz, mert a féltékenység, az árulások és csalódások mindig hagynak némi keserűséget maguk után. Hősünk addig nem nyugszik, amíg az ízek össze nem érnek, és a megálmodott vállalkozást valóra nem váltja. A siker illékony jószág, könnyen lába kél. A fél szemünket mindig a tűzhelyen kell tartani, hiszen a tej is akkor fut ki, amikor lanyhul a figyelem. Pont úgy, ahogy a szerencse is hajlamos elpártolni, különösen akkor, ha az irigyeink magukhoz csalogatják. Iglódi Csaba megszállott mesélő. Olyan élvezettel kalauzolja az olvasót a Genfi-tó partjára, mint kávéillatú cukrászdákba, forró sütők elé vagy éppen szivarok és habzó sörök mellett kötött férfias egyezségek helyszínére. Ott lehetünk a tejcsokoládé és a macskanyelv hódításának kezdetekor, egy vállalkozás megszületésénél és egy családdá válás meghitt pillanatainál éppúgy, mint az üzleti élet szövevényes és néha gátlástalanul aljas jeleneteinél. A megfontolt üzleti és az ösztönös szívügyi döntések, de legfőképp a teret követelő tehetség regénye a Gerbeaud-rapszódia. Engedjük, hogy elcsábítson, ízlelgessük lassan, és hagyjuk, hogy egy valaha lehetett világba repítsenek a lapok. Mert egy jó regényből, akárcsak a jó csokoládéból, a sok sem elég.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Athenaeum Kiadó
Megjelenés éve 2026
Oldalak száma 384
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 470 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-29
EAN 9789635436453
Szállítási idő online ár - Készleten - 1 munkanap

További termékek a kategóriából:

Whistler - Egy hang a múltból - KULT Könyvek sorozat
-8%
Ann Patchett
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Egy cukrászda Budán
-8%
Ulrike Fuchs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Colette
-8%
Valérie Perrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
A századik ajtó rejtélye
-8%
Jaime Jo Wright
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Üvöltő szelek - Alexandra klasszikusok
-8%
Emily Bronte
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Találd meg Margaret Fullert!
-8%
Allison Pataki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
A méhcsípés
-8%
Paul Murray
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
A múlt lankái
-8%
Cserháti Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €

Korábban megtekintett: